Kiemelt ajánlat
2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
A legfőbb vízszállító és lecsapoló csatorna a Dong-éri-főcsatorna, ami egyfajta zöld folyosóként is szolgál az állatvilág számára. A tavak környezetében jellegzetes sziki növénytársulások a szikes mocsári vegetáció, a sós rétek vakszik növényzete, a szikfok és szikes pusztai, valamint kis kiterjedésben lápi növényzet találhatók. A nádasok a vízimadarak, a tószegélyi szikesek a sziki madarak élőhelyei. Nagy jelentőségű a nádasokban levő gémtelep. A tórendszer a tavaszi és őszi madárvonulások idején fontos pihenő és táplálkozó hely. A homoktalajú hátakra telepített nemes nyár- és akácerdő foltok helyenként a vizek széléig is lehúzódnak. Az idősebb nyarasok odúlakó fajoknak pl. szalakótának, zöld küllőnek, a fekete harkálynak, valamint denevéreknek adnak otthont.
A tanösvény állomásai:
1. A Dong-éri –főcsatorna
2. A Péteri-tó története
3. A Péteri-tó, mint halastó
4. A Péteri-tó madárvilága
5. Szőrmés várlakók
Érdekesség: Egykor egész Európában elterjedt állat volt a vidra . Mára élőhelyük beszűkült, számuk jelentősen megfogyatkozott. Hazánk egyelőre európai viszonylatban vidra nagyhatalomnak számít, ami nem azt jelenti, hogy nálunk annyira jó lenne a helyzetük, hanem azt, hogy a többi országban elszomorító a sorsuk. A nálunk élő vidrafaj hossza 1 méter körül mozog, vállmagasságuk 25-30 centiméter, súlyuk 6-16 kg, de találkoztak 23 kg-os vidrával is. Megnyúlt, karcsú, de mégis erőteljes testfelépítésű, menyétféle ragadozó emlős. Feje gömbölyded, fülkagylói a bundájából alig emelkednek ki, és amikor a víz alámerül bezáródnak. Ujjai között úszóhártyák feszülnek. Bundája rövid szőrű és annyira tömött, hogy nem hatol át rajta a víz. Színe felül sötétbarna, alul világosabb, álla és felső ajka világos foltos. A vidrák kitűnő úszók. Éjszaka jár zsákmánya után, ami elsősorban kisebb-nagyobb halakból áll, de ha nincs hal, elfogyasztja a békákat, kisebb vízi madarakat és azok tojásait is. Májusban hozza világra utódait, általában 2-3 kölyköt ellik, a kicsik szeme 10. napon nyílik ki. Rendkívül intelligens, mozgékony állatok
6. Erdők a Péteri-tó környékén
Érdekességek: Az özönfajok térhódítását a természetes és természet közeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodás révén a honos növény és állatközösségek sokféleségét (biodiverzitást) csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az özönnövény fajok erőteljesen átformálják környezetüket, gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését (árnyékolás, tápanyagelvonás, kioldódó anyagok). Az őshonos növényfajok kiszorításával egyúttal természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisát is csökkentik, vagy akár meg is szüntethetik.
7. Víz, víz, tiszta víz
Érdekességek: Nem is olyan régen, amikor a nagy magyar Alföld tekintélyes részét mocsarak borították, gyakori mesterségnek számított a csíkászat. A nagy mocsarak lecsapolása óta ez a foglalkozás kiveszettnek számít. A 30-40 centiméteresre is megnövő réti csík volt az alapanyaga a ma már ismeretlen csíkos káposztának. A réti csík oxigénszegény vízben is képes megélni,mert a levegőből közvetlenül is képes oxigént felvenni. A halászok is éppen ezt a tulajdonságát használták ki. Megtisztítottak egy kis foltot a növényzettel sűrűn benőtt lápban, és erre helyezték vesszőből font varsájukat. A nyílt vízfelületen hamarosan megemelkedett a vízben oldott oxigén szintje, ami tömegével vonzotta oda a halakat. Nem véletlenül nevezték az ilyen halfogó helyeket csíkbányának. A réti csík az egyetlen hazai halfaj, amely képes elviselni a vizek időszakos kiszáradását és akár hetekig kibírja a lápok nedves iszapjában. Hazánkban védett halfaj.
8. Élet a szikeseken
9. Récés szék
Érdekesség: a szikesek rovarvilága: A szikes tavak zavaros vizében a gerinctelen fauna legnépesebb csoportját, a mezozooplanktont elsősorban a mikroszkopikus méretű evezőlábú rákok és az ágascsápú rákok alkotják. A víz nyári töményedése során jelentősen csökken a fajszám, a sótűrő kisrákok literenkénti sűrűsége viszont elérheti akár a 8-10 ezer példányt is. A nagyobb testű makro-zooplankton (1mm - 2 cm) fajai kora tavasszal jelennek meg a szikes vizekben. A nyári beszáradás következtében a sekély vízben besűrűsödött zooplankton tömeg nagy számban vonzza a különböző parti madarakat.
A szitakötők ragadozó életmódot folytató lárvái a parti növényzettel fedett, sekély vízben fejlődnek. A rovarok közül a kisebb termetű törpeszúnyog lárvák, és az árvaszúnyog fajok lárvái a tófenéken élnek. A szikes vizekben nagy számban élnek vízipoloskák. A legjellemzőbb fajok a sziki búvárpoloska és közönsége búvárpoloska. A csiborok lárvái az aljzat felületén élnek, míg a kifejlett bogarak tipikus vízi életmódot folytatnak. A csíkbogarak közül a parány csíkbogár fordul elő a szikes vizekben.
10. Nyomkereső
Érdekességek: A tövisszúró gébics zsákmányát karóba húzza. Tápláléka főként rovarokból áll, de néha apró gerinceseket (gyíkokat, madárfiókákat, békákat, rágcsálókat) is megfog. Zsákmánybőség idején nem fal fel mindent egyszerre, hanem a bokrok töviseire tűzi a maradékot (innen ered elnevezése is).
Mi a bagolyköpet? A baglyok elsősorban kistermetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit − a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja − egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik. A bagolyköpetek az adott fajra jellemzőek (más alakú köpete van a gyöngybagolynak, mint az erdei fülesbagolynak, vagy a macskabagolynak), ez alapján megállapíthatjuk, hogy az adott területen mely bagolyfaj fordul elő. A köpetekben levő maradványokból megállapítható például, hogy milyen rágcsálók élnek a területen.
2025.01.01 - 2025.12.31
Péteri
További ajánlataink
2025. április
2025.04.20
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2025. Gyalogtúrák, vízitúrák
Hajnali túzokleső túra a Felső-Kiskunságban
2347 Bugyi
2025.04.20
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Hajnali túzokleső túra a Felső-Kiskunságban
2347 Bugyi
2025.04.22

Föld napi túra a Kékmoszat tanösvényen
6328 Dunapataj

2025.04.26
2025.04.26
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Csillagséták nemzeti parkjainkban
6500 Baja

Virágzó puszta túra
6114 Bugac
2025.04.27
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Hajnali túzokleső túra a Felső-Kiskunságban
2347 Bugyi
2025.04.27
2025.04.27
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Az ezerarcú buckavilág
6042 Fülöpháza
2025.04.27
Kiskunsági Nemzeti Park túranaptár 2025. Gyalogtúrák, vízitúrák
Hajnali túzokleső túra a Felső-Kiskunságban
2347 Bugyi
2025. május
Találatok száma: 63
Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai képzések, családi összejövetelek számára is.
Kiemelt partner
Szállásfoglalás
Ajánlatkérés

A négycsillagos repülőtéri szálloda a Liszt Ferenc Reptér termináljaitól, valamint az M0-ás autópálya vecsési leágazójától 2,5 km-re, az Airport Business Parkkal szemben található, mindössze 20 percre Budapest központjától. Budapest repülőtéri szállodája 110 szobával, konferencia termekkel, tárgyalókkal, ingyenes vezeték nélküli internet hozzáféréssel, non-stop étteremmel, ingyenes transzferrel, kávézóval várja üzleti, és egyéni utazókat egyaránt. Vállaljuk rendezvények, esküvők, tárgyalások és konferenciák szervezését és lebonyolítását. A szálloda teljes egészében klimatizált és nem dohányzó.

Az Akác-tanya lovasturisztikai komplexum, ahol lehetőség van a szálláson kívül különböző rendezvények lebonyolítására, gyalog- és lovastúrák teljes körű megszervezésére. Aki csak pusztán kikapcsolódásra, nyugalomra vágyik, az Akác-tanyán kipihenheti a hétköznapok fáradalmait, szolgáltatásaink a felfrissülésben is segítenek. A lovaspanzió szobái és apartmanjai 3 illetve 4 napraforgós besorolású magánszálláshelyek.

Az Alex Apartman Budapest vonzáskörzetében, Gyömrőn található, egy többhektáros kastélypark tőszomszédságában. Az apartman a Liszt Ferenc repülőtértől mindössze 10 percnyi autóútra van, ahonnan érkező vendégeinknek igény szerint reptéri transzfert is biztosítunk. Gépkocsival, vonattal vagy busszal körülbelül 30 perc alatt érhető el Budapest központja. Vendégeink részére egyszerű, ám kényelmes, barátságos és tiszta elhelyezést kínálunk, esztétikusan berendezett szobákban, külön fürdőszobákkal. Az Alex Apartman ideális minden korosztály számára, de elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnének Budapest és a repülőtér közelében nyugodt és igényes helyen kedvező áron megszállni!

Legyen egy helyen finom étel, jó ital, nyugalom, kényelem és élmény. Ez a jó pihenés receptje testnek és léleknek. Ennek megteremtésére törekszünk az év minden egyes napján. Vendégeinknek infra és finn szauna, meleg vizű fedett élménymedence és szabadtéri medence (szezonális) is segít a kikapcsolódásban. A gyermekeket játszótér, labirintus és minipónik várják. Tegyen egy sétát dísz-halastavunk partján és csodálja meg a virágzó növényeket a kerti sétány mellett. Családi, baráti, céges rendezvények, tóparti esküvők lebonyolítását is vállaljuk.

Találatok száma: 1
Borházunk a Monori Pincefalu tőszomszédságában, Péteri központjától 2 km-re, a Péteri szőlőhegyen, festői és csendes környezetben található. Nagyméretű terasza 100 fő leültetésére is alkalmas, 60 fős belső teremmel, borospincével, kemencében vagy grillen készített, valamint bográcsos ételekkel várjuk kedves vendégeinket! A hagyományos magyar konyha ételei mellé kizárólag saját termelésű borokat és pálinkákat szolgálunk fel. Ételeinket saját vágású sertés, baromfi és marhahúsból készítjük. Baráti, családi vagy céges csoportok részére vállalunk túravezetést, paintball vagy aersoft versenyek szervezését, illetve a téli időszakban látvány disznóvágást és lovas szánozást. 3 hektáros szőlőterületen gazdálkodunk. Fő fajtánk a kékfrankos.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Vöcsök tanösvény, kirándulás a Péteri-tavi halastavaknál
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0