Kiemelt ajánlat
Regisztráció
2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
5358 Tiszafüred, Szabics Kikötő és Szabadidőpart (47.6048 x 20.7111)
A tiszaörvényi Szabics Kikötőből, a belépőjegy megváltása után, egy rövid csónakázással érhető el. A Sétaút egész évben látogatható.
Az 1500 m hosszú tanösvény a tiszavirág (kérész) életét, fejlődési fázisait és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Madármegfigyelő tornyai és a séta végcélját is jelentő belső tó, a Göbe halászladikjai is igen népszerűek.
Ezeket különösen a fotósok és a csónakos barangolók veszik szívesen birtokukba hosszabb-rövidebb időre. A sétaút pihenőiben bemutatjuk azt a már majdnem elfelejtett, de példaértékű "természet és emberi tevékenység" kapcsolatot, amit a teknővájás, a kosár és gyékényfonás valamint az eredeti tiszai halászmesterség és a kubikos élet jelentett.
A négy ősi mesterségben éppen az a közös amit az ártéri sétány élő környezete kovácsolt össze, mely nem más mint maga a tevékenység tárgya, ami itt él, itt terem.
A teknővájást a "nyersanyag" lelőhelye (az ártéri erdők öreg szürke- ill. fehér nyarai) közelében tábort ütő cigány családok végezték. A mesterség apáról fiúra szállt, a család minden tagjának meghatározott szerepe volt az "árú" előállításában. Bemutatásra kerül egy hajdani nyári teknős-cigány tábor, annak lakhelyül is szolgáló ekhós szekere, mint a tábor egyik legjellegzetesebb darabja. A kosár (fűzvessző) és gyékény fonás mestersége már a falusi portához köthető. Ezért ennek bemutató teréül egy faszerkezetes, lábakon álló, nádtetős falusi szín fog szolgálni.
Az érdeklődőket itt megismerhetik a kosár ill. gyékényfonás anyagait, az árú (kosár, szakajtó stb...) készítésének egyes fázisait. A kubikos kunyhónál a folyamszabályozáskor jelentős szerepet játszó kubikosok mindennapi élete elevenedik meg a speciális talicska, a különböző szerszámok és a munkások ottani anyagokból épített lakhelyével.Az ismertető táblák a mesterség és termékei felhasználásáról részletes magyarázatot adnak. A halászmesterséget a Göbe partjára épített korcolt nádtetejű halászkunyhó mutatja be. A tiszai halász "egyszerű, de nagyszerű" nyári lakhelyét és annak praktikusan kialakított környezetét hozzáértő kezek építik fel. A látogatók megismerkedhetnek a halász által oly gyakran használt varsával, a különböző hálókkal és a mester-fogásokkal. A bemutató alkalmával a halászladikok kipróbálására is sor kerülhet.
2025.01.01 - 2025.12.31
Tiszafüred
Találatok száma: 29
Fedezze fel a Tisza-tó adta csendet és békességet, elrejtve a világ elől! A környékre vetődő utazó szerencsés, ha megismerheti a Tisza-tó varázslatos világát. A Kormorán Kikötő egy karnyújtásnyira található az élő Tiszától és a Tisza-tótól. Elhelyezkedése nem csak emiatt, hanem csendes, eldugott szállásai miatt is igazi feltöltődést kínál az ideérkezőknek. Különleges kis vízi-falu a miénk. Úszóházak, cölöpházak, vízikunyhók, de nem csak a vízfelszín felett és a parton, hanem a lombok közé is építkeztünk: szállások földön, vízen, levegőben.
Kiemelt partner
Szállásfoglalás

A vízparti, cölöpökre épített apartmanházakban kétszintes lakosztályok találhatók 84 m2 alapterületen. A két duplaágyas hálószobából és egy pótágyazható nappaliból álló lakosztályban terasz, telefon, szélessávú internet csatlakozás, Hotel TV, fürdőköpeny, minibár és szobai széf található. A lakosztályok légkondicionáltak és kádas fürdőszobákkal felszereltek, 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. Ideális megoldás nagycsaládosoknak, illetve kisebb baráti társaságoknak. A lakosztály nemdohányzó.

Fedezze fel a Tisza-tó páratlan természeti környezetét, gazdag élővilágát és vadregényes tájait! A Tisza Balneum Hotel a Tisza-tó partján, természetvédelmi övezetben épült, ökotudatos üzemelésű, négycsillagos szálloda. Tökéletes harmónia és nyugalom várja nálunk. A Tisza Balneum Hotel szolgáltatásainak széles kínálata együttesen lehetővé teszik a test, a szellem és a lélek egyensúlyának megteremtését. A Tisza Balneum Hotel**** konferencia és wellness Központ is Tiszafüreden.

A kikötőtől 500 méterre fekvő Ladik Vendégházunk kifejezetten gyerekeseknek és/vagy baráti társaságoknak nyújt ideális pihenési lehetőséget az Örvényi Tisza partján. A 2 egységből álló vendégház egyben és külön is kivehető. A nagyobbik rész 2 szobából, a kisebbik 1 szobából áll, 6, illetve 3 fő kényelmes elszállásolására alkalmas.

Az Albatrosz kikötő Tiszafüred egyik nagy csónakkikötője. A kikötő saját kempingje 2000 m2-es területen fogadja vendégeit. A kemping saját strandrésszel, vízi sporteszköz bérléssel, vízi sportlehetőséggel, étteremmel, vásárlási lehetőséggel rendelkezik. A vendégek néhány perc alatt beérnek a városba, a termál és gyógyfürdőbe.

Ajándékutalvány
Szállásfoglalás
Ajándékutalvány
Szállásfoglalás
Ajándékutalvány
Vendégházunk a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden található. A Tiszától mintegy 200-m-re, csendes, nyugodt, környezetben várjuk családjával, barátaival együtt egy kis Tisza-tavi pihenésre. Nyáron a környék a vízisportok szerelmeseinek állandó bázisa. Városunk a horgászaton és a strandoláson kívül is számtalan igényes programot tartogat az ide látogatók számára.

Találatok száma: 6
A Platán Étterem nemzetközi és regionális konyhájával, Tokaj környéki zamatos borokkal, nyáron tóparti hangulatos teraszával és grillteraszával várja vendégeit Tiszafüreden, ahol fenséges és regionális specialitásaink ízlelése közepette csodálhatja meg a páratlanul gyönyörű Tisza-tavi naplementét Étlapunk követi a nemzetközi trendeket, ami mellett magyaros és szezonális tájjellegű különlegességeinket is megkóstolhatja.

Tiszafüred külterületén a Tisza-tó vonzáskörzetében, - Tiszafüred után 8 km-re, a Hortobágyi Nemzeti Park `nyugati kapujánál` közvetlen a 33-as fő út mellett - található, a természet, az érintetlen környezet, az alföldre és a pusztára jellemző környezetben. Hangulatos, kellemes étterme és fedett kerthelysége, magyaros ízekkel, tájjellegű ételekkel, bőséges választékkal, barátságos kiszolgálással fogadja vendégeit egész évben. Nyugodt, tiszta, rendezett, szolid környezet, szálláslehetőség az itt pihenni vágyóknak.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Tiszaörvény Tiszavirág Ártéri Sétaút, gyalogtúra egész évben a a Tisza-tavi tanösvényen
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0