2025.04.19 (szombat) - 2025.04.20 (vasárnap)
1013 Budapest - 1. kerület - Várkerület, Szent György tér 2. (47.496227 x 19.039774)
A tárlat nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, de betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe.
Mielőtt belépne az újjáépített Szent István-terembe, két különleges kiállításrésszel is találkozhat. Az első a terem megalkotását és újjászületését, míg a második Szent István intelmeit mutatja be egy különleges kortárs installáción keresztül.
A Szent István-terem történetét bemutató tárlat az építőkről és az építtetőkről mesél, bevezetve a látogatót a korabeli Európa egyik legjelentősebb uralkodói palotájának létrehozásába. A látványos tárlat keretében interaktív eszközök segítségével kapunk betekintést az első magyar király, Szent István életművébe és az őt övező tiszteletbe, továbbá megcsodálható a Szent Korona, a magyar államiság legfontosabb jelképének hű mása is.
Különleges tárlatnak ad helyet a rekonstruált történelmi terem melletti helyiség (az ún. Cercle-terem): Havadtőy Sámuel kortárs művészeti installációja tekinthető meg itt. Az 1980-as évek New York-i művészvilágának kiemelkedő alakja a Szent István-i Intelmeket idézi meg, ajtók és kapuk szimbolikáján keresztül mesél a Szent István-i út nehézségeiről és jelentőségéről.
Történelmi dokumentumok, archív és mai filmrészletek, animációk segítségével követhetjük végig a díszes terem születését és történetét. Megismerkedhetünk Hauszmann Alajos, Zsolnay Vilmos és a további neves alkotók munkásságával. Betekintést nyerhetünk a műremekek elkészítésének részleteibe, megtudhatjuk, hogy a mesterek milyen egyedi eljárásokkal alkották meg az iparművészeti csodákat. A tárlat a századforduló korszakába repít el minket, amikor Szent István tisztelete a palota átépítésére is hatással volt.
Digitális eszközökkel válik teljessé a látogatás élménye. Interaktív tárlatvezetéssel követhetjük végig a kiállítást egy tablet segítségével.
Nemcsak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is készülünk játékos, vizuális elemekkel gazdagított tartalmakkal. Így a családok az interaktív, ismeretterjesztő feladványok és izgalmas elbeszélések útján ismerhetik meg a Szent István-terem megszületését és az első magyar király korát.
A tárlat kezdetén kiválaszthatjuk két karakter közül személyes, digitális tárlatvezetőnket, aki végigkísér minket a kiállításokon. Megadhatjuk a megtekintés nyelvét, illetve eldönthetjük, hogy a felnőttek vagy a gyerekek számára készült interaktív programot tekintjük meg. A vezetés 45 perc hosszúságú, melyben további digitális eszközök teszik különlegessé és emlékezetessé az élményt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Szent István intelmeire a kortárs művészeten keresztül reflektál a világhírű magyar művész, Havadtőy Sámuel alkotása.
New York művészvilágának neves alkotója készítette a kortárs kiállításrésznek témát adó királytükör-installációt, mely a modern képzőművészet eszközeivel hangsúlyozza a mai kor számára, hogy az első magyar király örök érvényű intelmeivel hogyan jelölte ki a magyarság útját. Múlt és jelen kapcsolata tárul fel Havadtőy Sámuel kivételes installációján keresztül, melynek megalkotásához hazai ékszerészek és bronzöntők is segítségére voltak.
Nyitvatartás:
A Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállításra váltott jegy 1 órás benntartózkodást tesz lehetővé. Választható személyes (tárlatvezető által vitt, csoportos) vagy tabletes (egyéni) digitális tárlatvezetés. Kérjük, jegye megváltásakor vegye figyelembe a két típusú jegy közötti különbséget.
A kiállítás megtekinthető előzetes online időpontfoglalással vagy a helyszíni pénztárban váltott belépőjeggyel, mely mindig a legközelebbi szabad időpontra szól, a látogatottság függvényében.
Nyitvatartás:
Hétfő: Zárva
Kedd: 10:00 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Szerda: 10:00 - 10:45 Személyes tárlatvezetés 11:15 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Csütörtök: 10:00 - 10:45 Személyes tárlatvezetés 11:15 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Péntek: 10:00 - 10:45 Személyes tárlatvezetés 11:15 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Szombat: 10:00 - 10:45 Személyes tárlatvezetés 11:15 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Vasárnap: 10:00 - 18:00 Tabletes tárlatvezetés
Jegyárak
Felnőttjegy – Tabletes: 3900 Ft | Személyes tárlatvezetés: 4400 Ft
Gyermek-, diák-, nyugdíjasjegy – Tabletes: 1950 Ft | Személyes tárlatvezetés: 2200 Ft
A Szent István-terem és a Budapesti Történeti Múzeum közös bejárattal és jegypénztárral rendelkezik. Kombinált jegy a Szent István-terembe és a Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum összes kiállítására váltható. Ez a jegytípus a Szent István-terem tárlatvezetéseit is tartalmazza, azonban felhívjuk figyelmüket, hogy a BTM tárlatvezetésre nem érvényes.
Felnőtt kombinált jegy – Tabletes: 4500 Ft | Személyes tárlatvezetés: 5000 Ft
Gyermek-, diák-, nyugdíjas kombinált jegy – Tabletes: 2250 Ft | Személyes tárlatvezetés: 2500 Ft
A jegyek árából az I. kerületiek 20%-os kedvezményre jogosultak.
SZÉP-kártya elfogadóhely.
A Szent István-terembe megváltott jegyekkel a Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum Buda, „a királyi méltóság széke és trónusa” – a középkori királyi palota és A királyi palota – a Kultúra vára, A Budavári Palota története 1686-tól napjainkig című kiállításai is megtekinthetőek.
2023. május 1-től a Szent István-terem 100%-os kedvezménnyel látogatható Budapest Kártyával (csak a teljes árú jegy esetén).
Megközelítés
A Szent István-terem a Budavári Palota E és F épületét összekapcsoló déli összekötő szárny első emeletén található. Az épületbe belépni az Oroszlános udvar felől lehet, amely gyalog könnyen elérhető a Szent György tér és a Hunyadi udvar felől, illetve a Palota út irányából az Országos Széchényi Könyvtár épületében található lift segítségével.
Forrás: a kiállítás honlapja
2025.04.19 - 2025.04.20
Budapest
2025.04.26 - 2025.04.27
Budapest
2025.05.03 - 2025.05.04
Budapest
Találatok száma: 15
A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO Világörökség része is. A közeli Lánchíd a város pesti oldalára visz át, az üzleti negyedbe, a nyüzsgő bevásárló utcákba, a kávéházak és borbárok forgatagába.

A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és látnivalóval várja a Budapestre látogatókat.

Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: a modern szállodai belső keveredik a korábban itt fekvő, 13. századi domonkos rendi kolostor elemeivel. A történelmi Dominikánus Udvar szabadtéri rendezvények, koncertek, fogadások és esküvők kedvelt helyszíne. Elhelyezkedésének köszönhetően a Hilton Budapest szobáiból és tereiből lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára, a kecses hidakra, a Margitszigetre, a Parlamentre, a pesti belváros impozáns épületeire és a budai hegyekre.
Szállásfoglalás

Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) közvetlen közelében.

Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban található íróasztal, az egész házban elérhető WIFI Internet szolgáltatás szállodánkban ingyenes. Aktív kikapcsolódást nyújt fitness termünk és szaunánk, amelyet vendégeink térítésmentesen vehetnek igénybe.

Találatok száma: 62
A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi magyar ételeknél.

Az Angelika most is több egyszerű kávéháznál. Nemzetközi étterem, ahol ízelítőt kaphatnak a magyar ízekből, hangulatból és kultúrából. Holott az étlapon tradicionális magyar ételek szerepelnek, a leginkább ismert specialitások mégis az egészen egyedi ízvilágot magukban hordozó, házi készítésű desszertek és a kávékülönlegességek. Az Angelika otthonos benyomását erősíti a házi reggeli is. Az étterem 350 főt tud kiszolgálni, ebből 200-at a csodálatos, Dunára néző nyitott teraszán. A belső tér 150 férőhelyes.

Asztalfoglalás
Asztalfoglalás
Asztalfoglalás
Tapasztalja meg az igazi olasz életérzést a Budai vár szívében, ahol autentikus nápolyi pizza, prosecco és Budapest egyik legszebb panorámája vár Önre! Az Aranybástya Függőkertjében az olasz konyha gazdag ízvilágát minden fogásunkba belecsempésszük, ahol a hagyományos receptek és a legmodernebb technológia találkozik.

Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A gyertyafényes borozóban eltöltött idő visszarepíti Önöket Mátyás király udvarába.

Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a Michelin Guide pedig 2009 óta ajánlja.

Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ennél fontosabb?

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Szent István-terem Budapesten, interaktív történelmi digitális kiállítás a Budavári Palotában
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár