2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
8256 Salföld, Pálos Kolostorrom (46.819004 x 17.5414)
A középkorban “Kőkút Sancte Maria Magdelene” nevet viselő kolostort az Atyusz nemzetségbeli kőkúti Sal család alapíthatta az 1260-as évek körül. Első írásos említése a XIII. század közepéről származik.
Salföldtől délnyugatra, az erdő szélén, kis völgy közepén kiemelkedő természetes dombon találhatóak a kolostor romjai. A Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomot, amely a pálosoké volt, először 1263-ban említik. További okleveles említése 1307-ből és 1475-ből való. A kolostor először a török időkben pusztult el.
Az 1960-as években feltárás és állagmegóvás történt, amely során szépen helyreállították a romot. De ezt a helyreállítást nem követte az időnkénti állagmegóvás, így mostanra pusztulásnak indultak a falak.
2002-2003 évben a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatai alapján, a kolostor környezetében lévő régi csemetekerti kőépület helyreállításával elkészült a pihenőhely esőbeállója, körülötte fa asztalokkal, padokkal és tűzrakóhellyel, valamint irányító és ismertető táblákkal.
Jelenleg több házasságkötést, keresztelőt rendeznek a helyszínen.
Kérjük, Ön is óvja és védje a természetet!
2025.01.01 - 2025.12.31
Salföld
Találatok száma: 247
Kellemes, nyugodt környezetben ajánljuk vendégházunk ízlésesen berendezett szobáit, amely családok és a valódi falusi turizmust keresők számára ideális szálláshely a Balatonhoz közeli Szőlősgyörökön. A nemdohányzó épület a falu központjában, közvetlenül a templom mellett található. Romlatlan falusi romantikát kínálunk, ahol a reggeli harangszóra, madárcsicsergésre és kakaskukorékolásra ébredhet. 4 db egyenként kétszemélyes, zuhanyzós szobával várjuk kedves vendégeinket.
Kiemelt partner

A Csuti Vendégház Balatonlellétől 6 percre autóval található. 2 apartmanjában összesen 8 fő találhat kényelmes, és minden igényt kielégítő szállást. Pótágyazható. Igény szerint a két apartman összenyitható. Az apartmanokhoz jól felszerelt konyha, kerti bútorok, grillezési, bográcsozási lehetőség áll rendelkezésre.

Az Éva Apartman csendes, nyugodt környezetben fekvő, igényesen berendezett szálláshely. Az apartman franciaágyas szobával (2 db pótággyal) SAT Tv-vel, WIFI-vel, jól felszerelt konyha-étkezővel, fürdőszobával, nyitott teraszon kerti bútorokkal várja vendégeit. Az összesen 6 fő fogadására alkalmas apartman zárt udvarában grillezési, bográcsozási és parkolási lehetőség biztosított. Füzes-tó, a horgászok egyik kedvenc helye mindössze 100 méternyire található a háztól.

Az igényes kialakítású, család és gyermekbarát apartmanház (3 szoba, nappali, étkező, konyha, fürdőszoba, WC, internet hozzáférés, műholdas televíziós csatornák, nagy terasz, óriási parkosított kert) 5-6 fő számára ideális szállás. A zárt udvarban lehetőség van parkolásra, bográcsozásra és grillezésre. A gyermekeknek játszótér áll rendelkezésére.

A Veronika Vendégház 95 m2-en, 3 szobájával, jól felszerelt konyhájával, fürdőszobájával, internet hozzáféréssel, 9 fő részére biztosít szállást, nyugodt csendes helyen. Az udvarban biztonságos parkolási, grillezés lehetőség adott. Játszótér és horgásztó 100 méternyi távolságra, élelmiszerbolt 500 méternyire található a háztól.

Találatok száma: 1
A Káli Fecskében egy étterem, egy beltéri kiállítótér, egy szabadtéri színpad, egy szabadtéri grillkert kapott helyet és fagyipult is van. Májustól októberig rengeteg kulturális programmal készülünk, de egész évre tervezünk kiállításokat, kerekasztal beszélgetéseket, előadásokat, közösségi és gasztronómiai eseményeket. Szezonban színházi előadásokkal, koncertekkel, filmklubbal, kortárs fotográfiai és festészeti kiállításokkal, valamint gyerekprogramokkal várunk titeket. Látogassatok el éttermünkbe reggelizni, ebédelni, vacsorázni, vagy ugorjatok be akár egy kávéra vagy egy koktélra és nézzetek szét a kiállítótérben!

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Salföldi pálos kolostor látogatás, a pálos kolostrorrom és erdei pihenőhelyen a Káli-medencében
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár