Kiemelt ajánlat
2025.10.22 (szerda)
1146 Budapest - 14. kerület - Zugló, Dózsa György út 41. (47.5162 x 19.0764)
A fotó a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria szerzői jogi védelme alatt áll.
A Szépművészeti Múzeum hosszított nyitvatartással várja az érdeklődőket a Múzeum+ esten, melynek fókuszában ez alkalommal a Munkácsy. Egy világsiker története című időszaki tárlat áll. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok segítségével a látogatók közelebb kerülhetnek Munkácsy Mihály páratlanul gazdag életművéhez, művészi sikertörténetéhez, illetve alkotói hírnevének kialakulásához is.
Kapcsolódjon ki munka után a múzeumban, ahol az izgalmas tárlatvezetések mellett, különleges színdarab és zenei-művészettörténeti előadás, valamint könyvbemutató, kézműves workshop, jazz szalon és ízletes falatok várják a látogatókat!
TAPAS- ÉS BORVARIÁCIÓK a Fine Art Bistro konyhájából
Kár lenne éhségre vagy szomjúságra hivatkozva idő előtt távozni a művészetek templomából. Két program között tartson egy kis szünetet, hogy az esti múzeumi kalandozások még emlékezetesebbek legyenek. Kóstolja meg az ízletes tapasokat és kísérőként kortyoljon hozzá egy pohár kiváló bort.
Helyszín: Márvány Csarnok, földszint
JAZZ SZALON – Fine Arts Jazz Group Náray Erikával
A Fine Arts Jazz – immáron évtizedes múltra visszatekintő dzsesszkvartett – már sokadszorra színesíti a Szépművészeti Múzeum programjait. A zenekarhoz és a műsorhoz minden alkalommal más meghívott előadóművész csatlakozik, ez alkalommal Náray Erika énekes lesz az együttes vendége. Az örökzöld számokat különböző jazz stílusban játszó együttes tagjai: Skerlecz Gábor – harsona, Pataj György – zongora, Lutz János – bőgő, Cseh Balázs – dob
Helyszín: Márvány Csarnok, földszint
PROGRAMOK
18.30 – 19.30 | GRYLLUS DÁNIEL ZENÉS KÖNYVBEMUTATÓJA – Gryllus Dániel-Lackfi János: Itt járt a földön
Gryllus Dániel és Lackfi János 2020 tavaszán, a járványügyi korlátozások idején táv-együttműködésben írtak egy dicsőítő éneket, majd tovább alkottak, s munkájuk eredményeként egy teljes dalciklus állt össze a bibliai gondolatokra épülő művekből. A Gryllus Kiadó és a Szépművészeti Múzeum közös gondozásában megjelent Itt járt a Földön című albumban, a dalokat a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában található festmények és metszetek illusztrálják. Az zenés könyvbemutatón a dalciklus Gryllus Dániel előadásában hangzik el.
Helyszín: Román Csarnok, földszint
19.30 – 21.00 | ZALÁN TIBOR: Idegenek és ismerősök
A színdarab Jókai Mór és Munkácsy Mihály elképzelt beszélgetését tárja a nézők elé. Jókai Mór párizsi tartózkodása idején ellátogat Munkácsy Mihály halála után lezárt műtermébe, hogy szemügyre vegye a világhírnévre szert tett festőművész alkotói környezetét. A műteremben azonban meglepetés fogadja: találkozik Munkácsy Mihállyal, akivel történeti és művészetelméleti vitába bonyolódik.
Rendező: Herczeg T. Tamás, Zene: Varga Bálint, Előadják: Jókai Mór: Czitor Attila, Munkácsy Mihály: Gerner Csaba, Lány: Kövesdi Kornélia, Látványterv: Herczeg T. Tamás, Szcenikus: Vacsi Dávid, Jelmez: Petrovszki Árpád, Rendezőasszisztens – súgó – ügyelő: Gulyás-Szojka Cinthia Daniella / Kövesdi Kornélia
Helyszín: Barokk Csarnok, földszint
20.30 – 21.30 | A Munkácsy-szalon. Képek, zenék, zenészek – SZILASI ALEX és BELLÁK GÁBOR zenei-művészettörténeti előadása
A korszak leghíresebb, nemzetközi hírnevű magyar zeneszerzője Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály nagyon jó barátságban voltak, a zeneszerző rendszeres vendég volt Munkácsyék párizsi otthonában. Liszt utolsó portréját – mely a kiállítás záró termében látható – a mester 1886-ban festette meg, miután a zeneszerző koncertet adott a házaspár kastélyában megrendezett, kifejezetten az ő tiszteletére szánt estélyen. Ez volt Liszt Ferenc egyik utolsó fellépése. A különleges, zenével kísért előadáson Bellák Gábor művészettörténész mesél a mester életéről és munkásságáról. Az előadást, rendhagyó módon, a vetített képek mellett Szilasi Alex zongoraművész színesíti Liszt Ferenc és a kortársak darabjaival.
Helyszín: Román Csarnok, földszint
WORKSHOP 18.00–21.00 | Üdvözletem küldöm az Országházból!
Képeslap készítés a Honfoglalás című festmény alapján (Kele Nóra)
Helyszín: Reneszánsz Csarnok, földszint
TÁRLATVEZETÉSEK a Munkácsy Mihály. Egy világsiker története című időszaki KIÁLLÍTÁSBAN
A kurátori tárlatvezetések harmincpercesek. A termek befogadó képessége limitált.
18.00–18.30 A szegény emberek festője – A sikertörténet kezdetei (Krasznai Réka, kurátor)
Találkozási pont: a kiállítás 1. szekciója (Egy legenda születése: az első sikerek)
19.00–19.30 Munkácsy, a szalonfestő (Krasznai Réka, kurátor)
Találkozási pont: a kiállítás 5. szekciója (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka)
20.00–20.30 A kolosszálképek festője (Krasznai Réka, kurátor)
Találkozási pont: a kiállítás 3. szekciója („Kolosszálképek” festője: a világhírű Munkácsy)
21.00–21.30 Munkácsy-kultusz (Krasznai Réka, kurátor)
Találkozási pont: a kiállítás utolsó szekciója (A Munkácsy-kultusz)
További 20 perces TÁRLATVEZETÉSEK a Munkácsy-kiállításban
Tárlatvezetők: a Szépművészeti Múzeum művészettörténész-múzeumpedagógusai – Záray Szilvia, Goda Zsófia, Mácsay Krisztina, Mertus Ágnes, Marina Eszter
A termek befogadó képessége limitált. Túl nagy létszám esetén, kérjük, válasszon más helyszínt!
18.30, 19.30 és 20.30 Egy legenda születése – az első sikerek
Találkozási pont: a kiállítás 1. szekciója (Egy legenda születése: az első sikerek)
18.30, 19.30 és 20.30 A kolosszálképek festője – a világhírű Munkácsy
Találkozási pont: a kiállítás 3. szekciója („Kolosszálképek” festője: a világhírű Munkácsy)
18.30, 19.30 és 20.30 Divatos, drága, festői – a szalonképek
Találkozási pont: a kiállítás 5. szekciója (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka)
TOVÁBBI TÁRLATVEZETÉSEK
A tárlatvezetések harmincpercesek. A termek befogadó képessége limitált. Túl nagy létszám esetén, kérjük, válasszon más helyszínt!
20.30 A logika rendszerei, a rendszerek logikája – tárlatvezetés az Agnes Denes művészetét bemutató kiállításban (Marina Eszter)
Találkozási pont: 3. emelet, az Agnes Denes kiállítás előtere
21.00 A portré otthona, az otthon portréja – tárlatvezetés a grafikai kiállításban (Cser Judit)
Találkozási pont: Földszint, a Barokk Csarnokból nyíló Grafikai kiállítótér előtere
TÁRLATVEZETÉSEK SPECIÁLIS IGÉNYŰ LÁTOGATÓK SZÁMÁRA
Kérjük, érkezéskor jelezzék, hogy a speciális tárlatvezetésre jöttek, sorban állás nélkül csatlakozhatnak a programhoz!
Siket és nagyothalló látogatók részére
17.30 Az egyiptomi templomok misztikus világa (Szűcs Bernadett)
Helyszín: Ókori Egyiptom című állandó kiállítás
Találkozási pont: Mélyföldszint, a kiállítás bejárata előtt
Látássérült látogatók részére
18.30 Gasztronómiai kalandozás az ókori Rómában. Csak ínyenceknek (Szűcs Bernadett)
Helyszín: Klasszikus ókor című állandó kiállítás
Találkozási pont: Mélyföldszint, a kiállítás bejárata előtt
A programváltozás jogát fenntartjuk.
RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK
A rendezvény 17 órától Múzeum+ programjeggyel látogatható.
A teljes áru jegy 8300 Ft, a kedvezményes* jegy 4900 Ft.
* Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel, vagy legalább 50%-os kedvezménnyel látogathatják, illetve a Szépmű Állandó Bérlettel rendelkezők és a Baráti Kör Pártoló tagjai.
Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör Mecénás tagok számára, akik 2025-ben is ingyenesen vehetnek részt a Múzeum+ eseményeken.
Az este folyamán korlátozott számban a helyszíni jegypénztárainkban is lesz lehetőség belépőjegyet váltani az eseményre.
A programokon való részvétel érkezési sorrend alapján történik. Megértésüket köszönjük.
Kérjük a fentiek szíves figyelembe vételét!
2025.10.22
Budapest
További ajánlataink
2025. április
2025.04.16
2025.04.17
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Munkácsy közelről - tárlatvezetés
2025.04.17
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Szia, Szépmű! – Barátaink az állatok
2025.04.17
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Szellemi fitnesz – Húsvétra hangoló
2025.04.18 - 2025.04.22
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Húsvét a múzeumban
2025.04.23
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Hullámok hátán
2025.04.23
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Tóbiás nyomában
2025.04.24
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Fák rejtekében
2025.04.24
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Isteni állatok vagy állati istenek?
2025.04.25
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Megfestett hangok, illatok, ízek és érintések
2025.04.25
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Múzeumi Szünetelő: Különös történetek
2025.04.26
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Korszakok a múzeumban: Démonok és varázslók az ókori Egyiptomban
2025.04.26
Szépművészeti Múzeum programok 2025 Budapest. Események, rendezvények
Jóga Jordán Adéllal a Román Csarnokban
2025. május
2025. június
2025. augusztus
2025. október
2025. november
2025. december
Találatok száma: 11
A hotel Budapest legnagyobb sport- és rendezvénycentrumainak közelében, a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Sportaréna közvetlen szomszédságában helyezkedik el. A hotel frissen felújított, mediterrán hangulatú, fürdőszobás, légkondicionált szobái ideális helyszínt biztosít sporteseményekre, konferenciákra, kiállításokra érkező vendégek számára. 50 pótágyazható, 12 összenyitható, 4 antiallergén és 2 mozgássérültek részére kialakított szoba is a vendégek rendelkezésére áll.

A Green Hotel Budapest a főváros egyik egyedi stílusú szállodája, a kiemelt rendezvényközpont közelében, a Puskás Ferenc Stadionnál. Különböző, a természet meghitt nyugalmát idéző hangulatban kialakított, tágas és modern szobákkal, illetve üzleti és családi rendezvényekhez, kisebb konferenciákhoz kiválóan alkalmas különteremmel várjuk vendégeinket. A szálloda központi fekvése színvonalas programlehetőségeket és kellemes időtöltést kínál üzletemberek, családok vagy csoportok részére egyaránt. A belváros könnyen elérhető a 100 méterre található M2 metróval.

A Hotel Amadeus Budapest zöldövezetében, Zugló kertvárosában csendes, kellemes környezetben helyezkedik el, a belvárostól és a Hungexpo területétől is csak néhány kilométerre. A szálloda 39 tágas, kényelmes szobával, valamint körpanorámás étteremmel, kerthelységgel, konferenciatermekkel és egy hangulatos sörözővel várja vendégeit. Szállóvendégeink részére mélygarázsunk teszi biztonságossá a parkolást.

A Hotel Lucky*** kényelmes szobáival, konyhás, légkondicionált apartmanjaival minden elvárásnak megfelel, akár üzletemberek, turisták vagy tranzit utasok veszik igénybe szolgáltatásait. Legtöbb szobánkban vezeték nélküli internet hozzáférést biztosított. Éttermünk gazdag büféreggelivel várja kedves vendégeit.

Hotelünk családias környezetben üzemel, mely Budapest belvárosától 3 km-re, a Városliget turisztikai látványosságainak közelében, az M3-as autópálya bevezető szakaszánál található. A Romantik Hotel a romantikát nemcsak a nevében viseli, hanem megjelenésében is: diófa falborítás, antik szekrények, régi tájképek óarany képkeretben, fali ingaórák, tölcséres lemezjátszó és sok ízléses virágkompozíció. Csendes, barátságos szobáinkhoz televízió, ingyenes wifi elérhetőség valamint önálló fürdőszoba is tartozik. Drink bárunk italokkal, üdítőkkel, kávéval és teával várja a hozzánk betérőket. Hotelünk rendelkezik továbbá egy finn szaunával, illetve egy 8 fős masszázsmedencével is.

A szálloda ideális választás akár üzleti céllal érkezik, akár pár nap kikapcsolódásra vágyik Európa egyik legszebb fővárosában. Budapest nyüzsgő belvárosának peremén, a diplomata negyedben fekvő Lion`s Garden Hotel első pillantásra otthonos érzést kelt meleg színeivel, kellemes belső tereivel és időtálló, ízléses berendezéseivel. A 4 csillagos szálloda étteremmel és árnyas nyári kerttel, Budapest megannyi látványosságának közelében, a 14. kerület belvároshoz közeli peremén, a Cházár András utcában épült, egy 100 éves dominikánus templommal szemben, melyet panoráma liftünkben utazva is megcsodálhat.

A panzió Zugló zöldövezetében található. Könnyen megközelíthető a belvárostól és az M3 autópályától. Szobáiban a vendégek kényelemre lelnek, akár pihenés akár munka céljából érkeznek a családias hangulatú szálláshelyre. Minden szobához fürdőszoba, rádió, kábeltévé, ventilátoros csillár tartozik. Díjmentes wifi használat és autóparkolás biztosított.

Találatok száma: 34
Az Édes Mackó Magyarország első kürtőskalács-cukrászdája, ahol a hagyományos parázson sült kürtőskalácsból készítünk mennyei desszerteket. Zárt és nyitott teraszainkon is fogyaszthatók kürtőskalácsaink, kürtőskalácsból készült desszertjeink és más finomságaink. Cukrászdánk az Állatkerti körúton a Holnemvolt Vár Lovarda épületében található.
Kiemelt partner

Vendéglőnk már évtizedek óta családi vállalkozásként üzemel, ahol mindig kiemelt hangsúlyt fektettünk a színvonalas vendéglátásra és a tradicionális magyar konyha kínálta gasztronómiai élmények megőrzésére. Méltóan az Aranyhal névhez, a hazai halétel különlegességek széles választékát kínáljuk; korhely halászlénk, rácpontyunk, vagy sistergős harcsa filénk egyaránt páratlan kulináris élvezetet nyújt.

Zugló központi helyén várja a Bocanova Pizzéria és Olasz étterem az itáliai konyha rajongóit autentikus ízekkel, friss, kiváló minőségű ételekkel, s hamisítatlan olasz vendégszeretettel és könnyedséggel. Kiváló pizzák, remek szicíliai halleves, rizottók és tészták, melyek alapanyagául Olaszország sava-borsa szolgál. Barátságos légkör és figyelmes kiszolgálás kísérik a hangulatos ízélményeket. Célunk, hogy vendégeink nagyon kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg a tradicionális olasz régiók konyháinak ízeit.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Múzeum+ Szépművészeti Múzeum 2025
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0