2025.04.14 (hétfő) - 2025.04.15 (kedd)
2100 Gödöllő, Több helyszínen
STABAT MATER - ÚTON A Gödöllő Táncszínház előadása
2025. ÁPRILIS 15. KEDD, 18:00
ÚTON
Az életünket átszelő utazás, amely során találkozunk fura figurákkal, pillanatnyi- és örök barátokkal, szerelemmel, mely mindegyikéhez hozzátartozik a búcsúzás, a fájdalom és az öröm egyaránt.
Az út, amihez szükségünk van egy társra, de mégis sokszor egyedül haladunk rajta…
STABAT MATER
A siralomének, amely Mária keresztfa mellett megélt fájdalmáról szól, Vivaldi zenéjében megható, mély érzéseket kiváltó alkotás. A fiát elvesztő édesanya gyászának olyan súlya és mélysége van melynek az átérzésére tett kísérlet önmagában lehetetlen próbálkozás. Egyedül az elementáris szomorúság marad, amit érezhetünk azért az emberért, aki meghalt a bűneinkért.
A zene és mozdulatok élményt adhatnak, hogy talán osztozhatunk némiképp a gyászban, és átélhetünk egy töredéket abból a fájdalomból, amit a Messiás anyja érzett gyermeke elkerülhetetlen kivégzése közben.
Az előadás időtartama: 50 perc, szünet nélkül
Koreográfia: Szabó Áron
Közreműködnek:
Gödöllő Táncszínház táncosai
A változtatás jogát fenntartjuk.
Club Színház: Szentivánéji álom
2025. ÁPRILIS 19. SZOMBAT, 19:00
A Club Színház „BarbekYou” diákcsoportjának premier előadása!
„…Na, szóval, itt van kinek-kinek a szerepe; ezennel kérem, kérelmezem, sőt követelem, hogy holnap estére tanulják be, és amint feljött a hold, találkozzunk a palota mögötti erdőben. Ott fogunk próbálni; mert ha a városban jövünk össze, nem tudjuk lerázni a kíváncsiskodókat, és kitudódik a művészetünk…. „
Szereplők:
Theseus, Lysander: Pintér Márk
Oberon, Demetrius: Gyulai András
Titánia: Erdélyi Bíborka
Hermia: Nagy Angéla
Heléna: Dombóvári Zoé
Hyppolita, Pukk: Gönczi-Kovács Eszter
Rendezte: Halász Tibor
A változtatás jogát fenntartjuk.
Hahota Színház: A VALÓDI KINCS
2025. ÁPRILIS 26. SZOMBAT, 10:30
Minden ízében egy kalózos történet. Kurtaszakáll kapitány kincses térképével keresi a kincset, amit saját maga rejtett el 30 évvel ezelőtt. Kalandjához toboroz legénységet a Tüzes pocok nevű hajójára, hogy nekivágjon újra a tengernek. Persze mindenkinek megvan a maga akarata és számítása ebben a frissen toborzott legénységben. Van aki a szerelmet keresi, van aki a régi szerelmére vágyik, van aki a gazdagságra áhítozik, van aki az otthonát kutatja, ám végül meglepetésükre ott talál mindenki kincset, ahol eddig még sosem kereste. A szívében és egymásban.
Korhatár: nagycsoportos óvoda, kisiskolás kortól 99,5 éves korig.
Szereplők:
Pillangó: T-Biacsi Nikolett
Olivia: Pászthy Viktória
Ökörszem: Karvalics Márton
Hosszúnyelvű: Szűcs Balázs
Kurtaszakáll kapitány: Berecz György
Hogy hívnak Papagáj: Kun Bea
Közreműködtek:
Írta: Berecz György
Zenéket szerezte: Berecz György
Dalszövegeket írta: Berecz György
Jelmez és látvány: Győri Gabi
Koreográfia: Bogárdi Beáta
Díszlet: Szűcs Balázs
Rendezte: Lovas Gabriella
Az előadás hossza: kb 65 perc, szünet nélkül
A változtatás jogát fenntartjuk.
Falusi Mariann és a Swing á la Django
2025. ÁPRILIS 26. SZOMBAT, 19:00
80 perc, szünet nélkül
Falusi Mariann és a Swing á la Django közös crossover koncertje.
CSIPKERÓZSIKA
2025. MÁJUS 2. PÉNTEK, 16:00
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
Bigyó: Malik Édua
Bogyó: Garai Gábor
Király: Pecsenyiczky Balázs
Királyné: Karaivanov Lilla
Galagonya: Oroszi Tamás
Bogáncs, a banya: Karap Diána
Csipkerózsika: Figeczky Anna
Herceg: Ráhm Dániel
Írta: Csík Csaba és Galambos Zoltán
Zene: Juhász Ottó
Jelmez: PLATHÓ
Rendezte: Galambos Zoltán
Gyerekek!
Miért unatkozik a király és a királyné? Hiszen már mindent megpróbáltak, hogy unalmukat elűzzék! Hiányzik életükből a gyermek!
Csipkerózsika születése azonban nem mindenkit tesz boldoggá! A boszorkány szemét szúrja a királyi pár boldogsága, és átokkal sújtja a szépséges lányt. Az átkot Galagonya a király udvari varázslója ugyan 100 évig tartó álommá enyhíti, de semmissé tenni nem tudja. Így a lány megszúrja ujját, és elalszik a 18. születésnapján.
Itt már csak a csoda segíthet… vagy egy herceg!
Hogy felébred-e Csipkerózsika 100 éves álmából? Kiderül, ha megnézitek a darabot!
A változtatás jogát fenntartjuk.
ROKKKA - Az üveg hegyeken túl
2025. MÁJUS 7. SZERDA, 19:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
A Rokkka zenekar célja a kapcsolat keresés az autentikus népzene és a modern "könnyű"zenei műfajok között, mind dallam világban, harmóniákban, mind tartalmi szempontból. Ezáltal feszegetni ezen műfajok határait.
Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert a Művészetek Háza Színháztermében kerül megrendezésre.
A változtatás jogát fenntartjuk.
ANYÁD KÍNJA
2025. MÁJUS 9. PÉNTEK, 19:30
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
SZÓRAKOZTATÓ JELENETEK 4 NŐRŐL, AKIK KELLŐ HUMORRAL, TABUK NÉLKÜL MESÉLNEK A CSODÁLATOS ANYASÁG KEVÉSBÉ VARÁZSLATOS ÉLMÉNYEIRŐL IS.
Tabumentes, formabontó, zenés vacsoraszínházi előadás 2 részben.
Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer.
Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.
Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett egy pelenkás totyogó.
Partyktól volt hangos nemrég minden szombat. „Hol a cumi?” – mostanában ez gyakori mondat.
Felborult hormonháztartás – magasztos érzés –, ez már az anyaság, nincs itt semmi kérdés.
Szórakoztató jelenetek nőkről, akik kellő humorral fűszerezve, tabuk nélkül mesélnek a csodálatos anyaság kevésbé varázslatos élményeiről is.
Közreműködők és alkotók
Szereplők: HAUMANN PETRA | HORVÁTH LILI | KISFALVI KRISZTINA | OSZTER ALEXANDRA
Zenei vezető, dalszövegíró: Lombos Márton
Jelmez- és díszlettervező: Ruttka Andrea
Koreográfus: Szabó Anikó
Rendezőasszisztens: Balog Judit
Rendező: Tallós Rita
A változtatás jogát fenntartjuk.
VÁLÓTÁRSAS
2025. MÁJUS 11. VASÁRNAP, 19:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
Gönczi Dorka és Varga Zsolt színházi műsora.
Közreműködik: Ábel Anita és Szabó Simon
Olyan előadás formájában beszélünk a párkapcsolati és válási buktatókról, ahol vagy nézők kérdezhetnek vagy éppen közismert színészek improvizálnak előre megadott helyzetekre.
Rengeteget hallani arról, hogy egy párkapcsolat veszélyes üzem. Amíg azonban a darukezelő, a villanyszerelő és tűzszerész részletes tanfolyam során tanulja meg, hogyan mentse meg magát és másokat, addig a párkapcsolati élet esetében nincs felkészítő gyakorlatsorozat és nem fogja mentor az ember kezét az első „bevetéseken”.
Ebben persze mi, mediátorok sem tudunk segíteni, abba azonban mindenképpen szeretnénk bepillantást engedni, hogy milyen félreértések, konfliktusok, kimondott és ki nem mondott ellentétek hasogatják apró darabokra a harmóniát két ember párkapcsolatának kulisszái mögött.
Elgondolkodtató példák a hétköznapjainkból, a mindennapi életünkből, amelyek segíthetnek elkerülni az együttélés buktatóit vagy éppen azt a helyzetet, amikor két, valamikor egymásba bolondult ember már csak az ügyvédek vagy a mediátorok jelenlétében képes beszélni egymással vagy éppen véglegesen pontot tenni a kapcsolatuk, házasságuk végére.
Bár komoly témáról van szó, nem érezzük úgy, hogy ne beszélhetnénk humorral átszőve oldott módon, tragikus és komikus elemekkel kiegészített interaktivitással, pontosan azért, hogy a nézők számára újra egyértelmű legyen, hogy két pont között a legrövidebb út – bármilyen rögös néha - továbbra is a mosoly és a közös nevetés.
Szórakoztató, mégis elgondolkodtató műsorainkat jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik voltak már magánéleti gödörben vagy előrelátó módon éppen szeretnék elkerülni.
A változtatás jogát fenntartjuk.
A hetyegő vipera - Ráskó Eszter önálló estje, műsorvezető: Major Vanda
2025. MÁJUS 15. CSÜTÖRTÖK, 18:00
Dumaszínház, Parkszínpad
Dumaszínház est.
Ráskó Eszter önálló estje Gödöllőn.
Műsorvezető: Major Vanda
Az előadás a MUZA mögötti szabadtéri színpadon kerül megrendezésre, rossz idő esetén pedig a színházteremben.
Előadásunkat 16 éven aluliaknak nem ajánljuk!
Fellépői kérésre 14 évnél fiatalabbakat még szülői kísérettel sem tudunk beengedni az előadásra!
Az előadást keresleti alapon árazzuk!
RUMCÁJSZ ÉS MANKA
2025. MÁJUS 17. SZOMBAT, 10:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
Rumcájsz felségével, Mankával, és egyetlen fiúkkal, Csibészkével, a Rejtekadó-erdő közepén lakik szeretetben, békességben. Azonban a gonosz gróf, és felesége a pöffeszkedő grófné, mindig megpróbálnak keresztbe tenni nekik. De Rumcájszt a rablóvezért nem olyan fából faragták, aki ezt szó nélkül eltűri! Mint mindig, most is, agyafúrt módon túljár a lüke grófék eszén. Vaclav Ctvrtek klasszikus meséjét, már jól ismerhetjük a televízió képernyőjéről is, egy mese, ami nem csak a gyerekeknek nyújt felhőtlen kikapcsolódást, hanem a felnőttek is nevetve nosztalgiázhatnak.
Zenés mesejáték kb. 60 perc
A változtatás jogát fenntartjuk.
TALAMBA - Promenade
2025. MÁJUS 18. VASÁRNAP, 19:00
A tavalyi jubileumi évre összeállított műsor újra a Muza színpadán:.
A Talamba Ütőegyüttes fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából újból meghangszerelte Muszorgszkij, tavaly százötven éves zeneművét. Az Egy kiállítás képei című zongoraciklus 21. századra hangolt feldolgozásával ünnepelte jubileumát, az Emerson, Lake & Palmer és Tomita Iszao verziói után, így teremtve egy saját változatot a 19. századi remekműből ütőhangszerekre és elektronikára, DJ Bootsie közreműködésével.
Az előadás második felében az együttes Sena Dagaduval (Ghanai énekesnő) mutatja be a közönségnek, milyen elemi erőket tud megmozgatni az ütőhangszerek és az emberi hang összehangoltsága.
Vörös Eszter Anna illusztrációi és Csató Csenge animációi is láthatóvá válnak a koncerten.
Természetesen a kihagyhatatlan Talamba szerzemények is újból helyet kapnak a gödöllői koncerten.
A változtatás jogát fenntartjuk.
SAX-O-FUNK koncert
2025. MÁJUS 19. HÉTFŐ, 19:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert a Színházteremben kerül megrendezésre.
A "művésznév" mögött Csányi István session-zenész "rejtőzik", aki 2011-ban kezdett bele "Sax-O-Funk" projektjébe. Két dalt is komponált szaxofonra ekkortájt. A "Riffness" című dala bejutott a Jazzy Jazz Dalverseny döntőjébe, azóta is előszeretettel játsza a Jazzy rádió. 2016-ra öt tagú zenekarrá érett a produkció. Csányi István mellett élvonalbeli zenészek ékesítik a zenekart, név szerint: Takács Donát (basszusgitár), Kardos Norbert (zongora), Dajka Krisztián (gitár), Balog László (dobok). A koncerteken: saját kompozíciók mellett, világslágerek ígényes átiratai hallhatóak a Funk, Soul, R&B, Smooth Jazz zenei műfajokból (igény esetén sztárvendégekkel kiegészülve)...
A változtatás jogát fenntartjuk.
VITRINBEAT koncert
2025. MÁJUS 21. SZERDA, 19:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert a Színházteremben kerül megrendezésre.
Vitrinbeat zenekar
"...........a beatkorszak dalai a vitrinből kiemelve, leporolva, újragondolva és előadva......"
A változtatás jogát fenntartjuk.
LOVASI - Egy az egybe...csak maga
2025. MÁJUS 22. CSÜTÖRTÖK, 19:30
Szabadtéri színpad
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert a Színházteremben kerül megrendezésre.
LOVASI András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 350 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik.
A különböző zenekari formációkban működő előadó a 38 évdalaiból összeállt életműből merít az „egyszálgitáros” műsorában: előkerülnek Kispál-klasszikusok „tábortűzi” megszólalásban, felcsendülnek Kiscsillag-dalok, illetve nagy hangsúlyt kapnak a három Lovasi -szólólemez dalai.
Lovasi dalai és szövegvilága jelentős hatással van a mai magyar könnyűzenei szerzők sokaságára. Az „egyszálgitáros” műsora sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert, ráadásul a szerző előszeretettel mesél a dalok keletkezéséről nagyon személyes történeteken keresztül, sok humorral. Megismerhetjük, milyen állapotú egy dal, mielőtt zenekari hangszerelést kap, az eleve akusztikus gitárra írt számok pedig ebban a műsorban igazán autentikusak.
Lovasi jelenleg is több produkció részese, frontembere, és a mai napig ontja magából a dalokat. Az új szerzemények rendszerint az Egy az egybe ...csak maga szóló műsorban hallhatóak először a közönség számára.
A változtatás jogát fenntartjuk.
OLÁH 3K - Az Oláh család koncertje MUZART - Tavaszi Fesztivál
2025. MÁJUS 23. PÉNTEK, 19:30
Szabadtéri előadás, helyszín: Parkszínpad (MUZA mögötti szabadtéri színpad)
Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a Színházteremben kerül megrendezésre.
Oláh Kálmán, a magyar jazzélet ikonikus alakja, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, a klasszikus zene és a jazz különleges szintézisének mestere. Számos nemzetközi elismerés mellett 2006-ban elnyerte a rangos Thelonious Monk Jazz Composer's Competition fődíját.
Zenei öröksége két fiában, Krisztiánban és ifj. Oláh Kálmánban is tovább él. Idősebb fia, Oláh Krisztián, édesapja nyomdokain haladva nemcsak zongoraművészként, hanem zeneszerzőként is a magyar jazz kiemelkedő alakjává vált. Számos hazai és nemzetközi versenyeredményt és díjat tudhat magáénak, többek között a Montreux-i zongoraverseny III. díját, a Junior Prima-díjat és az Artisjus-díjat. 15 éves kora óta vezeti saját formációit, köztük az Oláh Krisztián Quartetet, melyben testvére, ifj. Oláh Kálmán szaxofonon működik közre. A Quartet számos nemzetközi és hazai színpadot meghódított, Németországtól Mexikóig.
Ifj. Oláh Kálmán, a család legfiatalabb tagja, a szaxofon mestere, szintén számos versenyeredménnyel büszkélkedhet. Több formáció oszlopos tagja, saját együttesében, az Oláh Kálmán Jr. Quintetben, saját kompozíciók és különleges hangszerelések szerepelnek, amelyekben a klasszikus zenei hatások éppúgy megjelennek, mint a jazz improvizatív elemei.
Igazi zenei különlegesség, amikor egy apa és két fia osztja meg egymással és a közönséggel egyedülálló zenei világát, ezen az estén hazánk vezető jazzművészeivel, Orbán Györggyel és Balázs Elemérrel kiegészülve. A május 23-i koncerten az Oláh család erre az alkalomra készült és újragondolt saját szerzeményei, átiratai csendülnek fel különleges hangszerelésben, teret adva a spontán, kollektív improvizáció varázsának, és annak a közös zenei nyelvnek, melyet a család minden tagja anyanyelvi szinten beszél.
Oláh Kálmán, Oláh Krisztián - zongora
Oláh Kálmán jr. - szaxofon
Orbán György - nagybőgő
Balázs Elemér
A változtatás jogát fenntartjuk.
Kormos Anett - A nőknek nincs humora
2025. MÁJUS 31. SZOMBAT, 19:00
Színházterem
Kapunyitás: 18 óra
“A nő relatív lény, nem önmagához képest határozzák meg, hanem a férfihoz képest. A nő az, amivé a férfi ítélete teszi.” - a gondolat 1949-ben került feljegyzésre, de nyilvánvalóan ősidőkből ered, és ma is szokás még e karóhoz kötni az ebet. Épp ezért, ha az az ítélet születik, hogy nekünk nőknek nincs humorunk, akkor nincs. És kész. Értelmi képességeinket többnyire a hajszínük tartja mélyen a férfiaké alatt (meg az, hogy képtelenek vagyunk felfogni a les szabályt), menetrendszerűen nyafogunk egy prosztatavizsgálat gyötrelmei mellett eltörpülő szülés miatt, munkának hazudjuk a háztartásvezetést, évekre megsértődünk, ha felhívják figyelmünket az esetleges plusz kilóinkra, alkalmatlanok vagyunk az autóvezetésre, és hajlamosak vagyunk hisztizni az olyan kis apróságok miatt, mint hogy kevesebbet keresünk vagy mondjuk kicsit letipitapiznak minket a metrón. Mert ha lenne humorunk…talán mindezek dacára elviselhető lenne az élet velünk…de hát nincs… Na, ezen fogunk együtt sírni...sírnunk szabad...úgy tudom.
Előadásunkat 18 éven felüli nézőknek ajánljuk!
A digitális nindzsa - Aranyosi Péter önálló estje
2025. JÚNIUS 4. SZERDA, 19:00
2025.04.14 - 2025.04.15
Gödöllő
2025.04.19
Gödöllő
2025.04.26
Gödöllő
2025.05.02
Gödöllő
2025.05.07
Gödöllő
2025.05.09
Gödöllő
2025.05.11
Gödöllő
2025.05.15
Gödöllő
2025.05.17
Gödöllő
2025.05.18
Gödöllő
2025.05.19
Gödöllő
2025.05.21 - 2025.05.22
Gödöllő
2025.05.23
Gödöllő
2025.05.31
Gödöllő
2025.06.04
Gödöllő
Találatok száma: 6
Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai képzések, családi összejövetelek számára is.
Kiemelt partner
Szállásfoglalás
Ajánlatkérés

Az Erzsébet Királyné Szálloda a múlt század elején, szecessziós stílusban épült régi községháza épületében, teljes felújítás után, 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit. Házunk Gödöllő főterén, a Királyi Kastély szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 25 percre található. Szállodánk minőségi szolgáltatásaival, barátságos szobáival, hangulatos éttermével, egyedi báltermével, komplett konferencia felszereltségével és figyelmes személyzetével várja Kedves vendégeit.

A máriabesnyői kegytemplom mellett 1933-ban épült fel a salvator nővérek zárdája. Ma a házban a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferencia Központ működik, melynek szociális tevékenységei: családsegítés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, fiatalok és gyerekek egészséges életmódra nevelése, lelki segítségnyújtás minden korosztály számára.

A Gödöllőre látogató könnyen megtalálja a centrumhoz és az egyetemi városrészhez közel, de mégis csendes családi házas környezetben található. Esztétikusan berendezett szobákkal várjuk vendégeinket. A szobákhoz fürdő és konyharész tartozik. Panziónk és parkosított, kerti bútorral felszerelt kertünk vendégeink pihenését és kikapcsolódását szolgálja.

Ha üzleti úton jár, konferenciára érkezik, vagy egyszerűen pihenni vágyik - a SISI által is igen kedvelt Gödöllőn - akkor mindezt modern, kényelmes és barátságos körülmények között teheti meg a Panzió SISI- ben. Panziónk Gödöllő főutcáján, a városközpontban, a méltán híres Grassalkovich Kastély közelében, könnyen megközelíthető helyen várja kedves vendégeit.

Találatok száma: 10
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Gödöllő és az egyetem polgárait szeretnénk fantasztikus ízekkel meglepni. Éttermünk az ázsiai és a magyar konyha ízvilágát ötvözi, törekszünk arra ,hogy vendégeinknek új ízeket mutassunk be. Kóstolja meg a filippínó-magyar ételeinket. Délben menü kínálatunk is van, tematikus menüsorunk megadja Önöknek a választás szabadságát.

Hazai és nemzetközi ételeinket eredeti tradicionális receptek alapján készítjük. Koktéljainkat egyedi recept alapján készítjük, kizárólag ellenőrzött minőségi alapanyagokból. Csapolt söreink egyedi ízvilágát a méltán híres Belga Hoegaarden szűretlen búzasör adja. Amit kiegészítettünk egy kellemes könnyű közkedvelt Borsodi világos csapolt sörrel. Limonádéinkat kizárólag a Francia Monin alapanyagokból egyedi receptura alapján keverjük.

Konyhánkra a házias ízek, a tájjelegű specialitások és nemzetközi ételek egyaránt jellemzőek. Hétköznaponként a déli időszakban gyorséttermünk kínálatából válogathatnak, hétvégente svédasztalos fogyasztásra invitáljuk vendégeinket, kedvező árak mellett. Éttermünk ideális helyszín családi eseményekre, ballagásokra, évfordulókra, születés- és névnapi ünneplésre, valamint osztálytalálkozókra 200 főig. A földszinten három, az emeleten egy vendégfogadó rész található, melyből három szeparálható. Magas színvonalon, teljes körű lebonyolítással megszervezzük esküvőjét, céges rendezvényét – akár külső helyszínen is.

A Solier Cafe étterem Gödöllő belvárosában íz-élmények kavalkádjával várja minden kedves idelátogató Vendégét. Egyedülálló, igényes kreációk mellett az étterem Chef-je az ízek harmóniáját kínálja azok számára, akik ellátogatnak Gödöllőre, és egy családi ebéd, üzleti vacsora óráira éttermünket választják helyszínül. Cukrászdánk nagyszüleink receptjei alapján készített hagyományos házi süteményeket, könnyű, gyümölcsös, magas nemes anyag tartalommal rendelkező korszerű édességeket, diabetikus süteményeket, fagylaltokat, fagylaltkelyheket és desszert különlegességeket kínál.

A Sulyán Cukrászda Gödöllőn 1994 óta működik. Családunk 3 mestercukrásszal büszkélkedhet, illetve számos olimpiai- és világbajnok aranyéremmel, melyeket ifj. Sulyán Pálnak köszönhetünk. Büszkeségünk, hogy 2010-ben Szilvagombóc tortánk nyerte el az ország tortája címet, amelyet Sulyánné Benkó Katalin mestercukrász készített.

A kávézóban kéz a kézben jár a fővárosi sodrás és a vidéki harmónia – a felső tízezer itt mindenki által megfizethető színvonala, illetve a hétköznapi, polgári miliő kart karba öltve köszönt az ide betérőre. A Tűztoronyban ugyanúgy megtalálja kedvenc házias jellegű süteményét mint finom forró italát.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Művészetek Háza Gödöllő programok 2025. Online jegyvásárlás
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár