2025.05.09 (péntek) - 2025.05.11 (vasárnap)
6900 Makó, Főtér és más helyísznek (46.214424 x 20.475613)
Három napon át a néptánc, a népzene és a kézműves mesterségek szerelmesei otthon érezhetik magukat, hiszen az ország legjobb hagyományőrző együttesei és művészei lépnek színpadra. A délutáni és esti programokat igazi zenei csemegék koronázzák meg: olyan népszerű magyar zenekarok adnak koncertet, akik zenéjükben ötvözik a modern ritmusokat a népzene varázsával.
De ez még nem minden! Az esemény részeként megrendezésre kerül a Városi Díjátadó, ahol a közösségért végzett kiemelkedő munkát ismerjük el, valamint az Újszülöttek Babafa Átadó Ünnepsége, ami a jövő generációját ünnepli.
A hagyományokhoz hűen a 43-as főút is lezárásra kerül, hogy helyet adjon az ország egyik legnagyobb vásári forgatagának. Közel 100 árus, kézműves termékek, gasztronómiai különlegességek és természetesen a vidámpark garantálja a felejthetetlen élményt minden korosztály számára!
A Makói Városnapok minden eleme teljesen ingyenesen látogatható, hiszen célunk, hogy erősítsük a helyiek lokálpatrióta szemléletét, miközben egy igazán szórakoztató hétvégével ajándékozzuk meg az idelátogató turistákat is.
Gyere és éld át a hagyományok és a modern fesztiválhangulat tökéletes harmóniáját – Makón találkozunk.
Forrás: az esemény közösségi oldala
2025.05.09 - 2025.05.11
Makó
További ajánlataink
2025. április
2025.04.26
Makói programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Anconai szerelmesek
2025. május
2025. június
2025. szeptember
Találatok száma: 3
Az Autós Panzió, Makó “kapujában”, a 43-as főút és a Maros folyó mellett fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A szállást a természet veszi körül. Az Autós Panzióban 2, 3 ágyas szobák, valamint 4 fős apartmanok közül választhatnak igényeiknek megfelelő szálláshelyet. A szállóvendégek biztonságban tudhatják értékeiket, részükre zárt parkolót, széfhasználatot, csomagmegőrzést biztosítunk.

Stílus az alföld szívében... A Grand Hotel Glorius Makó az országban egyedülálló design szálloda, mely az 1920-as évek nagyvilági hangulatát idézi. Az art deco ihlette négycsillagos hotel a belvárosban, a Hagymatikum fürdő közvetlen szomszédságában várja vendégeit, különleges gasztronómiai kínálattal, kiváló wellness- és fürdő szolgáltatásokkal. A Hotel Gloriusban az exkluzív környezet , a vendégek kényelmét szolgáló praktikussággal társul. Így lehetséges, hogy elegancia és otthonosság nálunk szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Egy izgalmas mediterrán város szívében, az ország egyik legkülönlegesebb termálfürdője mellett. Ez a Hotel Glorius**** Makó!

Az apartmanházunk Makó belvárosában, a Hagymatikum gyógy- és wellness fürdőtől 600 méterre található. A Boutique Hotel stílusban megálmodott szálláshelyünk négy kétágyas, és egy kétágyas pótágyazható családi apartmant, továbbá három kétszobás, négyfős lakosztályt foglal magába. Az egyik kétágyas apartman akadálymentesített, és mozgáskorlátozott fürdőszobával rendelkezik.

Találatok száma: 7
Az Autós Panzió, Makó “kapujában”, a 43-as főút és a Maros folyó mellett fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A szállást a természet veszi körül. Az Autós Panzióban 2, 3 ágyas szobák, valamint 4 fős apartmanok közül választhatnak igényeiknek megfelelő szálláshelyet. A szállóvendégek biztonságban tudhatják értékeiket, részükre zárt parkolót, széfhasználatot, csomagmegőrzést biztosítunk.
Az Autós Panzió, Makó “kapujában”, a 43-as főút és a Maros folyó mellett fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A szállást a természet veszi körül. Az Autós Panzióban 2, 3 ágyas szobák, valamint 4 fős apartmanok közül választhatnak igényeiknek megfelelő szálláshelyet. A szállóvendégek biztonságban tudhatják értékeiket, részükre zárt parkolót, széfhasználatot, csomagmegőrzést biztosítunk.
Az Autós Panzió, Makó “kapujában”, a 43-as főút és a Maros folyó mellett fogadja a kikapcsolódni vágyókat. A szállást a természet veszi körül. Az Autós Panzióban 2, 3 ágyas szobák, valamint 4 fős apartmanok közül választhatnak igényeiknek megfelelő szálláshelyet. A szállóvendégek biztonságban tudhatják értékeiket, részükre zárt parkolót, széfhasználatot, csomagmegőrzést biztosítunk.
Maga a szó a német Gable, vagyis villa szó magyarosodott alakja, villásreggelit is jelent. A Gábli, mint kávéház és étterem pedig az ami eddig szerintünk hiányzott Makóról. Egy hangulatos helyet szerettünk volna, ami pont annyira elegáns, hogy kicsit különlegesebbnek érzed a napodat, ha beülsz hozzánk, de nem kell feszengened, hogy vajon jól vagy-e öltözve, vagy hogy a gyerekeid elég udvariasan viselkednek-e.

Szent Gellért Borház és Vendégfogadó a hagyományok őrzője. Konyhája egyedülálló, enteriőrje páratlan, hangulata rabul ejtő. A 19. századi csárdák hangulatát idéző belső a hozzá kapcsolódó gasztronómiai kínálat teszi feledhetetlenné az itt eltöltött időt. A kemencés és bográcsos ételek, a minőségi magyar borok és pálinkák vezetik be Önt és családját a régi békeidők hangulatába.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Makó Városnapok 2025
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár