Mai Manó Ház programok 2025

Mai Manó Ház programok 2025

Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből / Kiállításmegnyitó
Megnyitó: 2025. április 22., kedd, 18:00

Kurátor: Baki Péter

A kiállítást Ébli Gábor esztéta nyitja meg.

A kiállítás megtekinthető:
2025. április 23. – június 22.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet gyurmaikonjai
Megnyitó: 2025. április 22., kedd, 18:00

Kurátor: Baki László

A kiállítást Eleanor Macnair, a kiállító művész nyitja meg.

A kiállítás megtekinthető:
2025. április 23. – június 22.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

2025.április 23., 18:00-19:00 A kiállító művész tárlatvezetése az Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet gyurmaikonjai című kiállításon
A tárlatvezetés angol nyelven zajlik, melyhez magyar nyelvű tolmácsolást biztosítunk.

„A tárlatvezetésen elmesélem, miért indult és hogyan fejlődött a projekt, valamint a bepillantást nyújtok a modellek elkészítésének folyamatába és gyakorlati kihívásaiba. Megosztom több eredeti fénykép történetét is, amik a fotótörténet kiemelkedő alkotásai. Szó lesz a kiállításon szereplő többi alkotással való kapcsolatukról, valamint arról, hogy miért fontos, hogy lelassítsunk a fényképek nézegetésénél és átgondolásánál.” – Eleanor Macnair

Időszaki kiállítás

Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet gyurmaikonjai
2025. április 23. – június 22.

Eleanor Macnair művészetének középpontjában a fényképek újraértelmezése áll, ám egy meglepő csavarral: ikonikus fotókat rekonstruál Play-Doh gyurmával. Munkái egyszerre reflektálnak a vizuális kultúra ikonográfiájára és a hétköznapi anyagok erejére, miközben megkérdőjelezik a fotográfia autentikusságát. A transzformáció nemcsak játékos, hanem mély gondolati rétegekkel is gazdagított, hiszen azt is bemutatja, hogyan képes a művészet meghaladni hagyományos kereteit.

Macnair munkái túlmutatnak az esztétikai élményen: a művészeti időtlenség dimenzióit és a reprodukció határait vizsgálják, új értelmezési lehetőségeket teremtve. Alkotásain keresztül új kontextust ad a klasszikus műveknek, legyen szó William Eggleston vibráló vagy André Kertész lírai fotójáról. Ezek az átalakított művek játékos párbeszédet folytatnak a művészeti hagyományokkal, de a nézőt is bevonják a fotográfiai narratívák újraértelmezésébe. Az anyaghasználat, amely sokakban gyermekkori emlékeket ébreszthet, új mélységet ad a klasszikus fotók értelmezésének, megteremtve a művészet és a popkultúra között húzódó hidat. Ez a játékosság és intellektuális kihívás együttese teszi Macnair munkáit különlegessé.

Eleanor Macnair gyurmarekonstrukciói egyben a fotográfia törékenységének és örökkévalóságának metaforái is. Munkái nem csupán a technika és a látásmód kreatív újraértelmezéséről szólnak, hanem egy szélesebb társadalmi párbeszéd részei is. A művek által felvetett kérdés: mit jelent a másolás és az újraalkotás a digitális korban?

Macnair a munkafolyamatot egyszerű, hétköznapi eszközökkel végzi: csipesz, olló, kés, és persze a Hasbro színes Play-Doh gyurmái segítségével. Az alkotások 24 órán belül készülnek el, többnyire éjszaka, mielőtt a gyurma száradni kezd. A reliefek lefényképezése után az alkotó szétszedi a műveket, így az alapanyag újra felhasználható lesz a következő műhöz is. Ez az idő- és anyagtakarékos alkotói folyamat nemcsak Macnair kreatív gondolkodásmódját tükrözi, hanem a reprodukció művészi lehetőségeiről is gondolkodásra késztet. A végeredmény digitálisan él tovább, nyomatok formájában pedig kereskedelmi forgalomba is kerül.

Ezen a kiállításon a látogatók egyfajta fotótörténeti időutazást is tehetnek, hiszen a tárlat kronológiai sorrendben követi a gyurmafotók eredeti képeinek keletkezési idejét, így az közel 120 évet ölel fel a fotográfia 186 éves történetéből. // Baki László

A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc

Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből
2025. április 23. – június 22.

A személyautózás és a fotográfia összefonódó fejlődése

A 19. század végi, szinte egyidejű létrejöttük óta Amerika és a személyautó elválaszthatatlanul összefügg. A gyors innováció korszakában született autó forradalmasította a mozgást, új szabadságot és sebességet biztosítva, míg a fényképezés dinamikus médiumként jelent meg a haladás és az átalakulás megörökítésére. Pálfi György ragyogó és igényes gyűjteményéből merítve, ez a figyelemre méltó fotóválogatás azt illusztrálja, hogyan élt párhuzamosan az autó és a fényképezés a 20. század közepétől napjainkig, feltárva azokat a sokszínű kulturális, művészeti, társadalmi, mérnöki és dizájn aspektusokat, amelyek meghatározták az amerikai életet.

Az évtizedek során az autó a fényképezés kedvelt tárgyává vált, gazdagon hozzájárulva a 20. század és az azt követő vizuális szókincs kialakításához. Az autók az amerikai táj ikonikus szimbólumaivá fejlődtek – a haladás, a sebesség, a szabadság, a függetlenség és az individualizmus megtestesítőjeként. Az autók a sikert és a modernitást szimbolizálták, míg az amerikai közúti utazás a szabadság és az önfelfedezés erőteljes metaforájaként jelent meg. Ezt a szimbolikát élénken megragadják Kerouac Úton című filmjének hangulatos képei, Robert Frank lenyűgöző alkotásai és a 66-os út – a Manifest Destiny 20. századi megtestesítője – tág kilátásai. Ebben az összefüggésben az autó nem csupán egy közlekedési eszköz, hanem az amerikai álom létfontosságú eleme és a társadalmi státusz jelzője.

Olyan befolyásos művészek, mint Ed Ruscha, Robert Frank és William Eggleston az objektív erejét az autókultúra esztétikájának és tágabb narratívájának felfedezésére használták fel. Például Frank Fedett autó, Long Beach, Kalifornia című munkája egy letakart járművet mutat be Amerika rejtett történeteinek metaforájaként, míg Eggleston alkotása a Los Alamos sorozatból költőivé emeli a hétköznapiságot – a mindennapi autót színek, formák és kulturális rezonancia tanulmányozásává alakítja át. Hasonlóképpen, O. Winston Link Száguldó fuvar kelet felé az autósmozinál, Iaeger, Nyugat-Virginia című képe a vasút romantikáját állítja szembe az autókultúra felemelkedésével, Denis Hopper Kettős mércéje pedig az 1960-as évek lázadó szellemét tükrözi. Ezek a művek együttesen megkérdőjelezik a művészet és a dokumentáció közötti hagyományos határokat, megörökítve az amerikaiak és autóik közötti fejlődő párbeszédet.

Az autó és a fényképezés összefonódó fejlődése több mint 140 évet ölel fel az 1885-ös első autótól és a Kodak fényképezőgép 1888-as feltalálásától számítva: ez a gyors technológiai fejlődés korszakát jelzi, amely forradalmasította az emberek életvitelét, munkavégzését és utazását. Ahogy az autók beépültek az amerikai társadalom szövetébe, tartós témává váltak a fotósok számára, akik mindent dokumentáltak a volán mögött ülő emberektől és az autóreklámoktól kezdve a drive-in étkezdék és a gyorsulási versenyek élénk jeleneteiig. Ez a dokumentáció segített kialakítani a modernitás különálló vizuális identitását, tükrözve a technológiai innováció örökségét, amely világszerte mélyen befolyásolta a társadalmat és a kultúrát.
‍
Az autófotózás történetét egyetlen érzékenység sem uralja; ehelyett a fotósok következetesen az autókultúra kiterjesztett értelmét kutatták. Míg az autó látszólagos funkciója a szállítás, szimbolikus súlya is van, amely eléri a pszichológiai és érzelmi szférát. Olyan „közlekedést” kínál, amely éppúgy szól a belső utazásról, mint az egyik helyről a másikra való költözésről. A modern társadalom rítusainak és rituáléinak kulcsfontosságú összetevőjeként az autó társadalmi, szexuális, politikai és gazdasági mérföldköveinket jelöli ki, a kamera gyakran kíséri ezeket a pillanatokat – rögzíti, bizonyítja és megőrzi az emlékeket az utókor számára. Az így létrejövő képek az attitűdök széles spektrumát ragadják meg, a dicsérettől és az elismeréstől a szellemességig, az iróniáig, a cinizmusig, sőt az ellenségeskedésig, így megörökítve az emberiség provokatív és fejlődő kapcsolatát az autóval és annak kultúrájával.

A kollekció minden fényképe a két átalakuló innováció tartós kölcsönhatásának bizonyítéka. Az autó és a fényképezőgép együtt nemcsak az amerikai utazást dokumentálta, hanem kulturális identitását is megformálta – kitörölhetetlen örökséget hagyva, amely továbbra is formálja önmagunk és világunk látását.

Marla Hamburg Kennedy, kurátor és könyvkiadó

Kiállított alkotók:

Al Satterwhite , Berenice Abbott, Brett Weston, Dennis Hopper, Ed Ruscha, Elliot Erwitt, Ernst Haas, Evelyn Hofer, Ezra Stoller, Gregory Crewdson, Grey Crawford, Lőrinczy György, Inge Morath, Jeff Brouws, Jessica Wilson, Joe Maloney, Joel Meyerowitz, Joel Sternfeld, Joseph Szabo, Langdon Clay, Lee Friedlander, Matthew Porter, Mitch Epstein, Mitchell Funk, O. Winston Link, Pete Turner, Peter Hujar, Ray K. Metzker, Richard Misrach, Robby Müller, Robert Frank, Robert Funk, Ruth Orkin, Saul Leiter, Stephen Shore, Szatmári Gergely, Thomas Ruff, Thomas Struth, Todd Hido, Tom Blachford, Tyler Shields, William Eggleston

A kiállítás megtekintésére tervezett idő: 30–50 perc

Aimee McCrory: Hullámvasút. Jelenetek egy házasságból
2025. április 8. – május 18.

A Jelenetek egy házasságból című sorozat filmszerűen ábrázolja a hosszú távú kapcsolatok összetettségét és azokat a kihívásokat, amelyekkel a párok szembesülnek.

„Minden a pandémia csúcspontján kezdődött. Elhatalmasodott rajtam a félelem, hogy elveszíthetem a férjemet, Dont, ezért úgy döntöttem, a fényképezéshez fordulok, hogy kifejezésre juttassam az érzelmeimet, és hogy megbirkózzak az időszakot átjáró bizonytalansággal. Ami kezdetben egy egyszeri kísérletnek indult, hamarosan egy sokkal nagyobb projektté nőtte ki magát, amelynek célja a 43 éves házasságunk hétköznapi és rendkívüli pillanatainak megörökítése volt. Don eleinte vonakodott, de éreztem, hogy rá tudom venni, hogy részt vegyen. Elkezdtem alaposan odafigyelni a környezetünkre, a mindennapi tevékenységeinkre, és arra, hogyan kommunikálunk egymással. Száraz, szarkasztikus, humoros pillanatok bukkantak fel, miközben titokzatos, thriller-szerű jelenetek is megjelentek. A színházi hátteremre támaszkodtam, a történetvázlatok, a beállítások, a világítás és a ruházat segítségével pedig gondosan meg tudtam tervezni minden egyes fényképet.

A fotók elkészítésének folyamata érzelmileg és fizikailag is összetett volt, de végül közelebb hozott minket egymáshoz, mint pár. Nevettünk, sírtunk, veszekedtünk és szeretve éltük meg az egész élményt. Most, hogy egy mély levegőt veszünk és a világ elé tárjuk a művünket, mindketten érzünk egyfajta veszteséget. Ugyanakkor hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy valami értelmeset és mélyrehatót hozhattunk létre együtt. Összességében a projektünk egy rendkívüli utazás volt, amely lehetővé tette számunkra, hogy egyénként és párként is fejlődjünk."

(Aimee McCrory)

Forrás: a Szervezők közösségi oldala, a múzeum honlapja