2025.01.01 (szerda) - 2025.12.31 (szerda)
1014 Budapest - 1. kerület - Várkerület, Táncsics Mihály utca 7. (47.5039 x 19.032745)
Számos magyar műhely a hangszerkészítés mellett az utánpótlás nevelésére is nagy hangsúlyt fektetett. Ebből a szempontból egészen különleges volt Pilát Pál (1860–1931) cseh származású mester, ugyanis műhelyének folytonosságát a mai napig végigkövethetjük, immár a tanítványok negyedik generációja által.
Pilát a legjobb bécsi mestereknél tanult, majd Budapesten telepedett le. A Zeneakadémia megnyitása után annak tőszomszédságában, a Liszt Ferenc tér 10. szám alatt nyitott műhelyt. Halála után az üzletet az özvegye vitte tovább, majd 1957-ben, a tanítványok második generációjához tartozó Sáránszky Pálnak (1919–2000) adta át. Sáránszky a 20. század második felének meghatározó egyénisége a nagy előd szellemiségét a tanítványok révén a 21. századra is továbbörökítette. A Pilát-műhely berendezését eredeti formájában őrizte meg, még az agyonhasznált, ma már valóságos ereklyének számító munkaasztalt is megtartotta, amely egykoron a magyar hegedűkészítés legnagyobbjáé, Nemessányi Sámuelé (1837–1881) volt. A műhellyel szomszédos üzlethelység szessziós hangszertároló vitrinjei a második világháborúban bombatalálat következtében megsemmisültek. A megmaradt ajtószárny alapján Csepregi Sándor iparművész újratervezte a bútorokat, majd Schégerin István műbútorasztalos kivitelezte.
Sáránszky halála után Földesi Lajos hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, aki egyben Sáránszky tanítványa is volt, megvásárolta a mester hagyatékát. 2014 januárjában a műhelyberendezést és szerszámokat, az üzlet bútorait (lengőajtó, szecessziós vitrinek, fiókos szekrény, stb.), a hegedűrajzokat, Pilát és Sáránszky aranykoszorús mesterleveleit és okleveleit, hegedűművészek Pilátnak és Sáránszkynak dedikált fotóit a Zenetörténeti Múzeumnak ajándékozta.
Kiállításunk első termében az ajándékba kapott Pilát–Sáránszky műhely anyagából és a már korábban szerzeményezett hegedűkészítő szerszámokból egy komplett hegedűkészítő műhelyt rekonstruálunk. A falakra hegedűrajzok, Pilát aranykoszorús mesterlevele és a hegedűművészek dedikált fotói kerülnek. A műhelyben Nemessányi munkaasztalát, Sáránszky munkaasztalát és Pilát gyalupadját helyezzük el. Bemutatjuk a hegedűkészítéshez szükséges összes szerszámot, valamint a különféle sablonokat (tető, hát, csiga, f-nyílás, stb.), továbbá a hegedűkészítés valamennyi fázisát a kiválasztott faanyagtól a befejezésig. A műhely vitrines szekrényeit, amelyek eredetileg is vonós hangszerek kiállítására szolgáltak, a mai muzeológiai követelmények szerint ellátjuk megfelelő hangszertartókkal, világítással, biztonsági zárakkal. Ezekben a Múzeum hegedűgyűjteményéből mutatunk be válogatást. Az egyik szekrényben Pilát és tanítványainak, a másikban Pilát kortársainak hangszereit állítjuk ki. Egy sokfiókos szekrénnyel is rendelkezünk, ebben vonós hangszerek tartozékait helyezzük el: húrok, húrlábak, húrtartók, húrtartó gombok, fogólapok, kulcsok, hangtompítók, húrgépek, álltámaszok, a-sípok, gyanták, stb.
A második teremben a következő nemzedékek (Sáránszky, kortársai és tanítványai, 20. század második fele és 21. század eleje) munkáiból válogatunk. Ezeket a hangszereket magántulajdonból kölcsönözzük. A falakon hegedűrajzok, Sáránszky aranykoszorús mesterlevele és különféle oklevelei, valamint hegedűművészeket ábrázoló dedikált fotók kerülnek bemutatásra.
Forrás: A Múzeum honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Budapest
További ajánlataink
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 15
A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO Világörökség része is. A közeli Lánchíd a város pesti oldalára visz át, az üzleti negyedbe, a nyüzsgő bevásárló utcákba, a kávéházak és borbárok forgatagába.

A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és látnivalóval várja a Budapestre látogatókat.

Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: a modern szállodai belső keveredik a korábban itt fekvő, 13. századi domonkos rendi kolostor elemeivel. A történelmi Dominikánus Udvar szabadtéri rendezvények, koncertek, fogadások és esküvők kedvelt helyszíne. Elhelyezkedésének köszönhetően a Hilton Budapest szobáiból és tereiből lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára, a kecses hidakra, a Margitszigetre, a Parlamentre, a pesti belváros impozáns épületeire és a budai hegyekre.
Szállásfoglalás

Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) közvetlen közelében.

Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban található íróasztal, az egész házban elérhető WIFI Internet szolgáltatás szállodánkban ingyenes. Aktív kikapcsolódást nyújt fitness termünk és szaunánk, amelyet vendégeink térítésmentesen vehetnek igénybe.

Találatok száma: 62
A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi magyar ételeknél.

Az Angelika most is több egyszerű kávéháznál. Nemzetközi étterem, ahol ízelítőt kaphatnak a magyar ízekből, hangulatból és kultúrából. Holott az étlapon tradicionális magyar ételek szerepelnek, a leginkább ismert specialitások mégis az egészen egyedi ízvilágot magukban hordozó, házi készítésű desszertek és a kávékülönlegességek. Az Angelika otthonos benyomását erősíti a házi reggeli is. Az étterem 350 főt tud kiszolgálni, ebből 200-at a csodálatos, Dunára néző nyitott teraszán. A belső tér 150 férőhelyes.

Asztalfoglalás
Asztalfoglalás
Asztalfoglalás
Tapasztalja meg az igazi olasz életérzést a Budai vár szívében, ahol autentikus nápolyi pizza, prosecco és Budapest egyik legszebb panorámája vár Önre! Az Aranybástya Függőkertjében az olasz konyha gazdag ízvilágát minden fogásunkba belecsempésszük, ahol a hagyományos receptek és a legmodernebb technológia találkozik.

Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A gyertyafényes borozóban eltöltött idő visszarepíti Önöket Mátyás király udvarába.

Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a Michelin Guide pedig 2009 óta ajánlja.

Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ennél fontosabb?

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Magyar hegedűkészítők. Egy 20. századi hegedűkészítő műhely és magyar mesterhegedűk
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár