2025.10.06 (hétfő) - 2025.10.11 (szombat)
8100 Várpalota, Hunyadi M. tér 1. (47.20101 x 18.138988)
2025. október 6-11.
A csellóverseny a kulturális programok minőségi fejlődésének megvalósulásához járul hozzá, több különböző nemzetiségű csellista szakember közreműködésével, ezáltal a közösségi és hálózati együttműködést ösztönözzük.
A kétévente megrendezett csellóversenyt az országban és a világban számon tartják, melyet a sok érdeklődő látogató is bizonyít. Fontos szerepe ennek a rendezvénynek az igényes, magas kulturális értékkel bíró komolyzene közvetítése a fiatal tehetségek által. A fellépők előadási stílusa, zenei ízlése és az ezek mögött rejlő nemzeti zeneoktatás fontos tapasztalatcserére ad lehetőséget.
Célunk, a magyar zeneoktatás tapasztalatainak átadása, nemzetközivé tétele.
A gálakoncert célja egyrészt a fiatal tehetségek tudásának színteret adni, másrészt a különböző nemzetek fiataljai között erősíteni a kapcsolatot. A fiatalok mellett a tanárok, alapítványi vezetők, közéleti emberek találkozásának, véleménycseréjének elősegítése. Egymás kultúrájának jobb megismerése, Magyarország, ezen belül a régió kulturális értékeinek bemutatása. A rendezvénnyel célunk, hogy lehetőséget adjunk a kiemelkedő képességű magyar és külföldi fiatal csellistáknak megmutatni tudásukat, másrészt célunk a magyar kulturális értékeink megőrzése, a világhíressé vált magyar zeneoktatás eredményeinek széleskörben való megismertetése.
A David Popper Nemzetközi Csellóversenyt 2000-ben két magánszemély alapította, Szili Gabriella gordonkatanár, a verseny igazgatója és Onczay Csaba gordonkaművész, a verseny állandó zsűrielnöke. A verseny létrehozásának alapgondolata és célja az volt, hogy lehetőséget adjon a fiatal generációnak (9-23 éves korosztály) ahhoz, hogy nemzetközi versenyen mutathassa meg tudását, felkészültségét, tehetségét.
Az első versenyre 2000-ben került sor, 2023-ban pedig a 10. jubileumira kerül sor köszönhetően Várpalota Város Önkormányzatának, aki 2013-ban felkarolta és fő támogatója lett a rendezvénynek, a várpalotai Zeneiskolával és a Thury Várral közösen.
Az elmúlt 23 év statisztikáit nézve néhány érdekes számadat: 2000-ben az első versenyre 14 országból 53, 2015-ben már 24 országból 83 versenyző adta le jelentkezését. A Popper verseny történetében a 2017-ben megrendezett VII. versenyre volt a legnagyobb az érdeklődés. Akkor 104-en jelentkeztek, ebből végül 22 országból 88-an érkeztek meg, Magyarországról 18-an, és ezzel ők alkották a legnépesebb mezőnyt. Németországból 12, Ausztriából 11, Spanyolországból 9, Dél-Koreából 7, Lengyelországból pedig 6 versenyző indult. 16 versenyző már vett részt már előző verseny valamelyikén, hárman pedig már harmadszor jöttek el versengeni. 2019-ben 24 országból 75 csellista, közülük 7-en Magyarországról, 2021-ben 19 országból, 78 csellista adta le jelentkezését, nagy örömünkre Magyarországot akkor 19 gordonkás képviselte. A verseny nemzetköziségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy Európán kívül Dél-Koreából, Kínából, az USA-ból, Japánból és olyan különleges helyekről, mint Taiwan, Fülöp-szigetek, Malajzia, Brazília, Chile, Ausztrália is érkeztek már versenyzők az évek során Várpalotára. Az is örömmel tölt el bennünket, hogy sokan többször visszatérnek, hogy bizonyítsanak, vagy pedig másik korcsoportban is megmérettessenek.
A korábbi versenyek magyar győztesei közül kiemelkedik Várdai István, aki eddig egyedüliként háromszor lett I. helyezett a Popper Nemzetközi Csellóversenyen, majd 2007-ben III. helyezést ért a Csajkovszkij versenyen, 2014-ben megnyerte az ARD versenyt. A külföldiek közül kiemelendő a román Andrei Ionita, aki 2009-ben Várpalotán kapott első díjat, majd 2015-ben megnyerte a Csajkovszkij gordonkaversenyt.
“A leendő művészek fejlődésének fontos állomása ez a verseny. A jelentkezők között a különböző országok legjobbjai érkeznek Várpalotára, akik között sokan országos, nemzetközi versenyek győztesei. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a Popper Nemzetközi Csellóverseny rangos helyet és szerepet tölt be a nemzetközi versenyek sorában. Ezt nagyon fontos kiemelni, hiszen Európában nemzetközi ifjúsági csellóversenyt csak néhány ország mondhat magáénak. Ez az elismerés köszönhető a rendezvény magas szakmai színvonalának, a nemzetközi zsűri szakértelmének, melynek hírét a versenyre ellátogatók, a versenyzők, illetve a felkészítő tanárok vittek magukkal a világ minden tájára.”- emelte ki Szili Gabriella, a verseny igazgatója egy interjúban.
A 7 tagú nemzetközi zsűri elnöke Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, professzor emeritus, tagjai: Benkő Szabolcs csellóművész; Zdzislaw LAPINSKI csellóművész, professzor, Lengyelország; Kangho LEE csellóművész, professzor, Dél-Korea; Susan MOSES csellóművész,
professzor emerita, USA; Matias de OLIVEIRA PINTO csellóművész, professzor, Németország; Pólus László csellóművész, professzor.
2025.10.06 - 2025.10.11
Várpalota
További ajánlataink
2025. április
2025.04.19
Várpalotai programok 2025. Fesztiválok, események, rendezvények
Túrajó séták - Csúcs volt Inotán
2025.04.27
Várpalotai programok 2025. Fesztiválok, események, rendezvények
Túrajó séták - Csúcs volt Inotán
2025.04.29
Várpalotai programok 2025. Fesztiválok, események, rendezvények
Kincugi: Felméri Péter önálló estje, műsorvezető: Said Dániel
2025. május
2025. június
2025. október
Találatok száma: 2
A Fenyves-tavi Pihenőparkban 3 összkomfortos téliesített faház található. A süllő és pisztráng elnevezésű, közvetlen vízkapcsolattal rendelkező házak 4 + 1 ágyasak. A vízparttól 15 m távolságra található ponty ház 4 + 1 ágyas, így a 3 ház egyszerre akár nagyobb létszámú baráti társaságok horgászatát is lehetővé teszi. A házak önálló stéggel rendelkeznek, konyhával, hűtőszekrénnyel, eszközökkel, ágyneművel felszereltek. Elhelyezkedésüknek és felszereltségüknek köszönhetően a kényelmes, és nyugodt horgászási lehetőség és a kikapcsolódás garantált.

Találatok száma: 5
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Csellóverseny 2025 Várpalota. David Popper Nemzetközi Csellóverseny
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár