Jurta Üdülőközpont Bogács
A Jurta üdülőközpont névadója az a három kör alaprajzú, jurtát formázó épület, amelyekben nagyobb csoportokat tudunk együtt, mégis kisebb szobákban elhelyezni. Az üdülőközpont másik részén 5 ikerház 10 apartmanja várja a vendégeket. Egy-egy jurta-, illetve apartmanház akadálymentes.
Jurta Üdülőközpont Bogács
• Az üdülőközpont minden szobájában igény szerint babaágyat, -kádat és etetőszéket is biztosítunk.
• A Jurta üdülőközpont vendégeinek a kényelmét szolgálja a május közepétől szeptember közepéig működő, befedhető medence, melynek vize 28-30 Celsius-fokos.
• A rekortán borítású, kivilágítható sportpályán számos sport űzhető: lehet focizni, kosárlabdázni, röplabdázni, teniszezni és tollasozni is. Sporteszközök bérelhetők.
• Az üdülőközpont területén kialakított tűzrakóhelyeken lehet bográcsozni, szalonnát sütni, és grillezésre is van lehetőség.
• A recepciónál nyilvános WIFI -pont található.
• A Jurta üdülőközpont szállásdíjai minden esetben tartalmazzák a fürdőbelépőt.
Bogács település látnivalói: Csáj- tetői kilátó, szabadtéri Lepkemúzeum, 700 éves római katolikus templom, pincelátogatással egybekötött borkóstolás, horgászat, vadászat. A Bükk- hegység kézzelfogható közelsége számos kirándulási lehetőséget rejt magában: Subalyuk ősemberbarlang, Kaptárkövek, Ódor várrom, turistaútvonalak gyalogosok és kerékpártúrázók részére. Közeli települések, ahová érdemes ellátogatni: Cserépfalu, Bükkzsérc, Szomolya, Noszvaj-Síkfőkút, Eger, Mezőkövesd, Miskolc-Diósgyőr-Lillafüred
2025.01.01 - 2025.12.31 |
2025.01.24. - 2025.01.31. | |
2025.02.14. - 2025.02.21. | |
2025.03.07. - 2025.03.14. | |
2025.03.21. - 2025.03.28. | |
2025.04.04. - 2025.04.11. | |
2025.04.25. - 2025.05.02. | |
2025.05.09. - 2025.05.18. | |
2025.05.23. - 2025.05.30. | |
2025.06.13. - 2025.06.20. | |
2025.07.18. - 2025.07.25. | |
2025.08.16. - 2025.08.17. | |
2025.08.22. - 2025.08.29. | |
2025.09.12. - 2025.09.19. | |
2025.09.27. |
Bogácsi programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események, jeles napok, ünnepek
Szüreti Mulatság és Summásság Ételeinek Bemutatója |
2025.10.03. - 2025.10.10. | |
2025.10.24. - 2025.11.02. | |
2025.11.08. |
Bogácsi programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események, jeles napok, ünnepek
Márton-napi vigasságok |
2025.11.14. - 2025.11.21. | |
2025.12.05. - 2025.12.12. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. |
Léböjtkúra orvosi felügyelettel a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben 2025. január 24. (péntek) - 2025. január 31. (péntek)
Bogácsi Gyógy-és Strandürdő-Léböjt kúra a tavaszi megújuláshoz! A fürdővárosban most orvosi felügyelettel próbálhatják ki a gyógyulni vagy csak megújulni vágyó vendégek a léböjt kúrákat. A léböjt a legrégebbi és leginkább elterjedt gyógymód, ami nem csak a betegségek megelőzésére, de a gyógyításra is ...
Bogácsi Gyógycentrum gyógykezelések egész évben akár TB támogatással is 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Akár wellness hétvégéjét, akár gyógykúráját tervezi Bogácson eltölteni, a fürdő gyógyvizének jótékony hatását tovább fokozhatják a Bogácsi Gyógyfürdőben igénybe vehető szolgáltatások. A Gyógycentrumban számos gyógyászati egészségmegőrző és wellness kezeléseket vehetnek igénybe, köztük a Nemzeti ...
Gyógyvíz mozgásszervi betegségekre a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A bogácsi gyógyvíz ásványi anyag-tartalma szerint kalcium magnézium hidrogén- karbonátos. Fő biológiai hatóanyaga alapján a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. A bogácsi gyógyvíz hatékonyan elősegíti a reumatikus, ízületi, mozgásszervi betegségek gyógyulását, de törések utókezelésénél is hasznos. ...
Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő, gyógyfürdőzés és élményfürdőzés 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A Bogácsi Gyógy- és Strandürdő igazi kikapcsolódás és feltöltődés az egész családnak! A fürdő területén 11 medence – hat gyógyvizes, egy fedett élménymedence, egy fedett gyermekpancsoló, kettő gyermek- és egy úszómedence – várja a fürdőzőket a nyári szezonban. Szezonon kívül hat gyógyvizű medencében ...
Szent Márton Borrend - Bogács
Az 1996-ban alakult borrend célja a Bükkaljai Borvidék minőségi borainak megismerése, megismertetése, érdekeinek képviselete, a termőtáj szépségének, értékeinek széleskörű propagálása, a bor a gasztronómia és a művészetek kapcsolatának megismertetése.
Bacchus Borozó Bogács
A minősített Bükkaljai Borút Egyesület tagja. A Bacchus Borozó egész évben borkóstolással, élőzenével várja kedves vendégeit.
Hintóvölgye Retro Terasz Club & Étterem Bogács Bornegyed
Töltődj fel az elmúlt 30 év slágereivel! Ha szereted a 90-es és 2000-es évek zenei korszakát és érdekelnek napjaink legfrissebb kedvencei, akkor Nálunk a helyed! Nézd meg étlapunkat is, ahol mindig helyet kapnak a szezonális fogások mellett a hagyományos, vidéki klasszikusok is. Fedezd fel régiónk ízeit és ...
Vadvirág Étterem Restaurant Bogács
Bogácson a Vadvirág Étterem olyan családi vállalkozás, ahol az alapítók generációkra visszamenően rendelkeznek vendéglátós hagyományokkal. Küldetésünk, hogy teremtsünk egy helyet, amely a mai rohanó tempójú világban olyan kicsi szigetet jelent az ide betérőknek, ahol hangulatos környezetben, odafigyelő ...