Paksi Ürge-mező tanösvény, ökotúra a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
A tanösvény a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a Dél- Mezőföld Tájvédelmi Körzetben, Paks határában található. A tanösvény a terület sajátosságaihoz igazodva kör alakú. Az útvonalon való tájékozódást, illetve ismeretet a táblákra írt szöveg, és kép is segíti. A tanösvény az 1999-ben a védetté nyilvánított Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzetben került kialakításra. Az Ürge-mező tanösvényének hossza kb. 6,3 km, nincsenek rajta extrém nehézségű szakaszok, bármely kiránduló teljesíteni tudja. Választhatunk azonban egy rövidebb körutat is, melynek hossza csak 3,3 km. Az időtartam: kis kör kb. 3 óra, nagy kör kb. 5 óra. A tanösvény egész évben szabadon, önállóan bejárható, látogatható, vagy igényelhető szakvezetés a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól (Ökoturisztikai és Környezeti nevelési Osztály).
Néhány érdekesség, információ
A paksi Ürge-mező a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet 1999-ben, 7.500 ha-on történő létrejöttével vált országos jelentőségű védett területté. A tájvédelmi körzet 11 különálló egységből áll, melyből az Ürge-mező 242 hektáros nyílt homoki gyepekkel, kisebb buckák közti láprét foltokkal tarkított legelő, melyhez az északon kapcsolódó Cseresznyési lápréttel együtt alkot szerves egységet. Paks város közelsége miatt a védett gyepen sajnos számtalan emberi hatás mutatja nyomait.
A természeti értékeket nem tisztelő autósok, motorosok, lovak, és quadosok a gyepen rengeteg illegális nyomvonalat tapostak, sok a kisebb-nagyobb homokkitermelés, a szemetelés. A tájképet a számtalan légvezeték is rombolja. A láthatólag sok természetkárosítás mellett még így is az Ürge-mező az egyik legtermészetesebb formában fennmaradt homokpuszta a Dunántúlon. Bizonyítják ezt az itt fellelhető növény és állatfajok, melyek közül sok védett (26 faj!), mely országosan is ritka.
Irány a tanösvény!
Kiinduló pont:
WGS84: E18.829053, N46.618089; EOV: E 633.271, N 141.548
Paks városból kiérve, a Sörkert Büfénél (X jelő pont) egy tájékoztató táblát találunk, melyen az útvonal térképét és néhány praktikus információt olvashatunk. Az autóval érkezik itt biztonságosan tudnak parkolni, illetve a kirándulók felfrissülhetnek egy forró nyári kirándulásból visszatérve.
Innen az Ürge-mezőt nyugat felé egy közel 500 m-es sétával tudjuk elérni, áthaladva az M6-os autópálya felüljáróján, ahonnan már látni a védett területet jelzi, kócsagos hatósági táblát. A táblát elérve (Y jelő pont: WGS84: E18.821482, N46.617526; EOV: E632691, N141487) indul a kirándulás. Itt figyeljük meg a kis figyelemfelhívó piktogramokat és jelentésüket tartsuk is be!
A táblától induljunk a földúton déli irányba. Kb. 30 méter megtétele után az elágazásnál a bal oldali ágon haladjunk tovább.
Állomások:
1. Apró nőszirmos
2. Hússzínű ujjaskosboros
3. Nyárliget
4. Adventív növények
5. Az erdő madarai
6. Árvalányhajas
7. Sisakos sáskás
8. Agár sisakoskosboros
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.01.01. - 2024.12.31. | |
2024.12.01. - 2024.12.22. | |
2024.12.01. - 2024.12.31. | |
2024.12.01. - 2024.12.31. | |
2024.12.03. | |
2024.12.03. | |
2024.12.03. | |
2024.12.03. - 2024.12.04. | |
2024.12.03. - 2024.12.04. | |
2024.12.05. | |
2024.12.06. | |
2024.12.06. | |
2024.12.06. | |
2024.12.06. - 2024.12.07. | |
2024.12.07. | |
2024.12.13. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Boeing, Boeing |
2024.12.18. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban |
2024.12.18. | |
2024.12.18. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Boeing, Boeing |
2025.01.08. | |
2025.01.08. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Boeing, Boeing |
2025.01.12. | |
2025.01.23. | |
2025.01.30. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték két felvonásban |
2025.01.31. |
Boeing, Boeing előadások 2024 / 2025. Online jegyvásárlás
Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban |
2025.02.02. | |
2025.03.16. - 2025.10.31. |
Cseresznyés Pajta Étterem Paks
A Délmezőföld természetvédelmi területének szélén, gyönyörű erdő közepén található a Cseresznyés Pajta Étterem és Rendezvényközpont, amely csupán 50 perc alatt elérhető Budapesttől az M6-os autópályán. A természet tapintható közelsége, az erdő adta nyugalom, a madarak csicsergése teszik igazán ...
Erzsébet Nagy Szálloda**** Paks
A három épületből álló konferencia és wellness hotel a város szívében, a Duna part mellett futó hangulatos sétány közelében fekszik. Az Erzsébet Nagy Szálloda**** jelenlegi formájában 2010 decembere óta üzemel – az épület ugyanakkor mind múltját, mind jelenét tekintve is Paks város történelmi ...
Paksi Horgásztanya
Szállás közvetlenül a vízparton. A szállásigényeket a horgászbüfében lehet leadni. A szálláson 2db 2 ágyas, és 1db 3+1 ágyas szoba, társalgó, vizesblokk és teljesen felszerelt konyha található. A 6-os főközlekedési út 116-os km-kövénél jobbra fordulva tábla jelzi a tavakhoz vezető utat.
Dunakömlődi Halászcsárda
Reméljük Ön is szereti a finom ételeket, jó söröket, ízletes borokat, kellemes időtöltést rendezett környezetben. Mindezt megtalálja egy helyen, a 6-os főút mentén található, falfestménnyel díszített, csárda hangulatú éttermünkben. A Dunakömlődi Halászcsárda minden nap 10-22 óráig tart nyitva.
Fabro Pincészet
A Fabro Pincészet várja a bor és a gasztronómia szerelmeseit legyen szó családi vagy akár üzleti ebédről vagy vacsoráról.
Paksi Halászcsárda
Minden nap 10 órától 20 óráig, péntek és szombati napokon 22 óráig szeretettel várjuk kedves vendégeinket!
Stella Cukrászda Paks
Kellemes, parkos környezetben található kerthelyiséggel is rendelkezünk, ahol a belváros zajaitól kicsit elbújva, békében fogyaszthatunk el egy finom kávét, illetve süteményt. Kedvedre válogathatsz különleges süteményeink, fagylaltjaink, macaron-jaink, sós vagy édes aprósüteményeink közül. Külföldi ...
Familia Pizzéria Panzió
A Família Pizzéria széles választékot kínál, ha az ízek szerelmese vagy. Az étterem nyugodt, kisvárosi környezetben helyezkedik el az óvárost és az újvárost összekötő területen. Az étterem vonzereje nem csak a szép, rendezett környezetben, hanem a minőségi italainkban, frissen elkészített ételeinkben ...
Fillér Pince Paks
Jó bort készíteni egyenlő az éveken át tartó törekvéssel, kísérletezéssel, türelemmel.
Paks Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete
A paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete az egyik legaktívabb paksi civil szervezet, mely a Sárgödör tér szépségének kialakításáért és a paksi bor jó hírének ápolásán munkálkodik. Az egyesület célul tűzte ki a jó minőségű borok készítését, a paksi bor régi jó hírnevének visszaszerzését, a ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!