Klebelsberg Kultúrkúria Budapest
A Klebelsberg Kultúrkúria a II. kerületi, budai hegyek által körülölelt festői környezetben fekszik, a hajdani Klebelsberg-birtokhoz tartozó területen. A 2005 nyarán megnyitott intézmény különleges építészeti megoldásait a régi kúriaépület ihlette, mely a felújítást követően megőrizte klasszicista vonásait, s a korábbi Klebelsberg-iskolák egyike is eredeti stílusában áll.
A hagyományos és a modern harmóniája
A múlt és jelen közötti harmonikus kapcsolat nemcsak az épületre, hanem a Kultúrkúria felvállalt művészeti koncepciójára is vonatkozik. Klasszikus dráma és modern zenés színház (modern opera); néptánc és kortárs táncművészet; komolyzene és nívós könnyűzene; kortárs egyéni és csoportos képző-és iparművészeti kiállítások és fotóművészek tárlatai. E kategóriák látszólag különböző művészeti ágakhoz tartoznak, valójában azonban egy tőből fakadnak, így programkínálatunkban mindezek ötvözetére törekszünk.
Intézményünk egyéb értékek közvetítését is felvállalja, így a határon túli kulturális kapcsolatok ápolásán túl nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos gondolkodás jegyében született programok szervezésére is.
Akadálymentesség
Mozgássérült látogatóink az intézményben akadálymentesen közlekedhetnek a rámpa, illetve a lift segítségével. Az épület mindhárom szintjén mozgássérült mosdó is rendelkezésükre áll.
Bababarát intézmény
A Kultúrkúria 1. emeletén található pelenkázó kuckóban nyugodt körülmények között van lehetőségük a mamáknak, hogy megszoptassák, tisztába tegyék a kicsiket.
Terembérlet
Céges eseményekre és magánrendezvényre termeink bérbe vehetők.
Gyermekzsúr
Tartsa gyermeke születésnapját a Kultúrkúriában! Kínálatunkból:
- Kincskereső vetélkedő
- Lufihajtogatás
- Arcfestés
- Ugrálóvár
- Buborékfújó gép
- Rodeo bika
- Óriásbuborék
- Csillagtetoválás
WiFi
Az intézményben nyitvatartási időben használható az ingyenes WiFi hálózat.
Parkolás
Intézményünkhöz 2 db, összesen 150 férőhelyes parkoló tartozik, amelyet az intézmény látogatói ingyenesen használhatnak.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.04.25. - 2024.05.23. |
Kortárs kiállítások Budapest 2024
VI: GlasSprings - Glass is forever - az üveg örök - csoportos üvegművészeti kiállítás |
2024.05.22. - 2024.05.23. | |
2024.05.23. | |
2024.05.24. | |
2024.05.25. | |
2024.05.28. | |
2024.05.28. | |
2024.06.06. | |
2024.06.07. | |
2024.06.11. | |
2024.06.11. | |
2024.06.25. | |
2024.06.25. | |
2024.04.17. - 2024.05.26. |
Kortárs kiállítások Budapest 2024
Az év természetfotósa 2023- Válogatás a hazai természetfotózás legjobb alkotásaiból |
2024.05.16. - 2024.06.23. |
Kortárs kiállítások Budapest 2024
Zöldövezet - a Magyar Festők Társasága csoportos kiállítása |
PINGRUMBA Étterem Budapest
A keleti fűszereket és helyi termelői alapanyagokat összeengedő, szezonálisan változó, ezeregy ízű ételeikkel és komoly kutatómunkával összeállított italkínálatukkal nem csak emlékezetes tálakat, de közösségi élményeket is szeretnének az asztalok mellé varázsolni.
Pasarét Club Étterem Budapest
A Pasarét Club Étterem Budapest legpatinásabb környezetében, egy nagymultú tornaklub műemlék épületében található. Barátságos klub-atmoszférát és minőségi vendéglátást nyújtva varázsolja el az ideérkezőket. Hosszúra nyújtott bárpulttal, és szeparált klubsarkokkal berendezett vendégtérben, a könnyen ...
Klebelsberg Kultúrkúria programok 2024 Budapest. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. május 22. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
Klebelsberg Kultúrkúria programok 2024. Kiállítások, koncertek, táncházak, előadások, klubok, ismeretterjesztő előadások és még számos program a Klebelsberg Kultúrkúriában. A múlt és jelen közötti harmonikus kapcsolat nemcsak az épületre, hanem a Kultúrkúria felvállalt művészeti koncepciójára is vonatkozik. ...
Marczibányi Téri Művelődési Központ programok 2024 Budapest. Események, rendezvények 2024. május 23. (csütörtök)
Marczibányi Téri Művelődési Központ programajánló 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Az intézmény programjait közművelődési szakemberek, rendezvényszervezők, pedagógusok és művészek alakítják, a háttértevékenységek kiemelkedő színvonalú megvalósítása mellett. Programjainkat a kor művészi elvárásainak ...
Színház Pesthidegkút 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 23. (csütörtök)
Színházi előadások Pesthidegkúton a Klebelsberg Kultúrkúriában 2024-ben. Online jegyvásárlás!
Vízivárosi Galéria programok 2024 Budapest 2024.05.23. (csütörtök) - 2024.06.06. (csütörtök)
Nádas Alexandra: Hordozható kert sorozat
A Vízivárosi Galéria kiállítási programjában a kortárs művészet legkülönbözőbb kifejezési formái szerepelnek.
Gyermeknap Pesthidegkút 2024 2024. május 25. (szombat)
Gyermeknapi programok a Klebelsberg Kultúrkúriában 2024. május 25-én 11:00 órától.
Klebelsberg Kultúrkúria gyereknap 2024 2024. május 25. (szombat)
Bábszínházi előadások, koncertek, játszóházak várják a gyerekeket és családokat 2024. május 25-én. A rendezvényre a belépés díjtalan. Eső esetén a programokat a Kultúrkúria épületében tartjuk meg.
Művészettörténeti előadás 2024. Ludmann Mihály sorozata a Klebelsberg Kultúrkúriában 2024. május 28. (kedd)
Ludmann Mihály festőművész, művészettörténész ismeretterjesztő előadás- sorozata hosszú évek óta egyike a Budapest II. kerületében található Klebelsberg Kultúrkúria legnépszerűbb programjainak. A sorozat 2024-ben is folytatódik. Online jegyvásárlás!
Foglalkozás iskolásoknak, madarász suli ismeretterjesztő program 7-14 éves gyerekeknek 2024. június 6. (csütörtök)
Tudnivalók és érdekességek a madarak világáról általános iskolásoknak, minden hónap első csütörtökjén a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Kortárs kiállítások Budapest 2024 2024.04.25. (csütörtök) - 2024.05.23. (csütörtök)
VI: GlasSprings - Glass is forever - az üveg örök - csoportos üvegművészeti kiállítás
Kortárs kiállítások Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában, Budapest II. kerületében. A művelődési központ folyamatosan lehetőséget ad mai magyar képzőművészeti és iparművészeti alkotások bemutatására. Fotóművészet, festőművészet, textilművészet, üvegművészet, kerámiák - széles körben láthatóak művek az ...