Zsuzsi Erdei Vasút programok 2024 Debrecen
A kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok sokszínűsége figyelemreméltó. Indulási pont a Hétvezér megállóhelyről. Az immár 138 éves Zsuzsi vasút útvonalán népszerű látnivalókat is kínál, a Természet Háza, a Szabadtéri színpad, az Erdei tanösvény, a Hármashegyi-tó és a Hármashegyi-Kilátó is szerepel a megállók között.
Zsuzsi Erdei Vasút programok
Ép testben ép lélek! szlogennel nyitotta meg a 2024-es szezont a Zsuzsi Erdei Vasút, ami május 1-én indította menetrend szerinti járatait. Az utasokat az élményteli kisvonatozás mellett természetközeli programokkal is várják egészen szeptemberig.
Magyarország legrégebbi, ma is üzemelő kisvasútja idén immár 142-ik éve rója a köröket fáradhatatlanul a Debrecen környéki Erdőspusztákon. A kisvonat végállomásánál, Hármashegyalján idén is szinte minden hétvégén várják programok az utasokat. A természet szeretete és védelme a korábbi évek hagyományait folytatva idén is a Zsuzsi programjainak központi üzenete. Az idei eseménysorozatuk szlogenje az ép testben ép lélek, így májustól szeptember végéig majdnem minden hétvégén a testi-lelki egészség jegyében várják az utasokat különféle természetközeli és egészségmegőrző programokkal az élménytúráktól a madárbemutatókon át a kézműves foglalkozásokig.
A menetrend szerinti járatok mellett természetközeli programok várják az utasokat Hármashegyalján.
Májusi programelőzetes:
- 2024. május 11., szombat: Madarak és fák napja – fészekleső túra és madárgyűrűzés Varga Edit környezeti nevelővel
- 2024. május 18., szombat: A család nemzetközi napja – vezetett erdei túra és foglalkozás
- 2024. május 20., hétfő: Méhek világnapja – vezetett erdei túra és foglalkozás
- 2024. május 26., vasárnap: Vadászgyermeknap – családi programkavalkád
A Zsuzsi Erdei Vasút menetrend szerinti járatai május 1. és szeptember 30. között szerdánként 8:30-kor indulnak a Ruyter utca 1. szám alatti kiinduló állomásról, hétvégén és ünnepnapokon pedig 9:30-kor és 14.00 órakor.
2024. szeptember 1-től 30-ig szerdai munkanapokon és hétvégén közlekedik.
2024. október 1-től december 31-ig a menetrend szerinti közlekedés szünetel.
Különvonat megrendelésére a menetrend szerinti közlekedés szüneteiben is, egész évben lehetséges.
Forrás: a Szervezők honlapja
2024.05.01. - 2024.09.30. |
OEC- WEST Hostel Debrecen
Az OEC West és Medikus Hostel a debreceni Nagyerdőn, az Egyetemi Klinikák területén, nyugodt környezetben várja vendégeit. A hostel lakóegységeinek egy része a szorgalmi időszakban külföldi orvostanhallgatóknak biztosít szállást, ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hazájuktól távol élő ...
Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor Debrecen
Hajdú-Bihar megye természeti kincsekben, látnivalókban rendkívül gazdag terület. A megyeszékhely, Debrecen közelében található Vekeri-tó az Erdőspuszták kedvelt pihenő centruma és környéke sokszínű természeti látnivalót és felüdülési lehetőséget biztosít a látogatók számára.
Carol Art & Cafe
A Carol Gasztroműhely főzőiskola keretein belül lehetőség nyílik bekukkantani, s részese lenni a gasztronómia több ágazatának főzőkurzusaink és élményfőzéseink segítségével. Napjainkban egyre fontosabbá vált a minőségi fogyasztás. Mi nemcsak a húsimádóknak, hanem a vegánok, nyers vegánok számára is ...
Csokonai Étterem Debrecen
Söröző-Éttermünk a Csokonai Színházzal szemben található, klimatizált pincehelyiség, ahol különböző méretű és hangulatú termek állnak rendelkezésre csoportok fogadására, rendezvények lebonyolítására. Elkülönített, nemdohányzó helyiség is szolgálja a vendégek kényelmét. Ételválasztékunkban nemzetközi, és hagyományos ...
DG Italiano - Ristorante Bar Pizzeria
DG Italiano Ristorante Bar Pizzeria Debrecen szívében, autentikus olasz környezetben várja az olasz íz szerelmeseit. A tésztát minden formában imádjuk, pizzáink és desszertjeink különlegesek. Hiszünk a letisztult ízek erejében, éppen ezért a tengeri gyümölcseinket is egyszerűen, biofaszénen ...
Egri Borozó Borbarát Bár Galéria Debrecen
Történelmi borvidékekről származó borokat forgalmaznak, például egri és tokaji pincészetekből származókat. Galéria és rendezvényhelyszín is egyben.
Fandango Étterem Debrecen
Belvárosi étterem és rendezvényhelyszín. Napi menü minden nap, olcsó, finom, gyors! Hosszú évek tapasztalataival felvértezve a rendezvényszervezésben is jeleskedünk, 20-70 fős különtermeink alkalmasak céges, baráti rendezvények, valamint esküvők lebonyolítására.
Fapados Fogadó Panzió Debrecen
Fogadónk Debrecenben található a 47 számú főút mellett. Kedvező áron kínálunk szállást a városba érkezőknek. A szobákban kábel-tv,wi-fi internet, külön fürdőszoba található. Zárt udvaros parkolóval rendelkezünk amit vendégeink ingyen használhatnak. Ellátást igény szerint tudunk biztosítani. Ezen kívül ...
Flaska Vendéglő Debrecen
A Flaska vendéglőben a magyar vendéglátás hagyományait követem, a magyar ízlést, evési-ivási szokást kívánom kiszolgálni. Szűkebb hazánk – a cívis város a hajdú, a bihari és sárréti területek – hangulatát, ízét próbálom visszahozni.
Gold Digger Bár Debrecen
Minőségi italok, egyedülálló környezet. Elkalauzolunk benneteket egy világba, melyben a múlt misztikumát és a jövő varázsát tárjuk fel.
Hamsza Étterem Debrecen
A Hamsza nyitásakor nem csupán Debrecen első kóser étterme került megnyitásra, hanem egyúttal egy modern belső térrel, nemzetközi inspirációkkal és friss fine dining koncepcióval is bemutatkozott a város gasztronómiai palettáján. Ezáltal új és izgalmas színfoltként jelenik meg a debreceni ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!