Jókai Napok Balatonfüred 2024. Az író, mint sztár
Jókai Napok a városhoz több szállal kötődő romantikus író szellemében. A hagyományos rendezvénysorozattal a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjára, Jókai Mórra emlékezünk, aki füredi villájában írta az Aranyember c. regényét. A nagy írónak állít emléket immár lassan harminc éve a rendezvénysorozat, a város emblematikus eseménye. Ünnepség az író egykori villájában berendezett emlékházban illetve udvarában. Irodalmi est, könyvbemutatók, kiállítások, sajátos tárlatvezetés kíséri a rendezvényt. És az elmaradhatatlan Jókai bablevesfőző-verseny a Koloska-völgyben.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
XXXIII. Jókai napok
2024. május 3. - 4.
Az író, mint sztár – Jókai-napok Balatonfüreden
A maga korában rajongtak érte, sőt Csehov egyenesen utánozta. Szenvedélyes életút, viharos házasságok, legendává vált füredi jelenlét, és közel száz megírt kötet. A romantikus íróra, Jókai Mórra emlékeznek meg Balatonfüreden. Könyvbemutató,
kerekasztal beszélgetés és az elmaradhatatlan bableves-főzőverseny a Koloska-völgyben. Jókai-napok május 3-4.
Jókai Mór volt az első író, aki regényei honoráriumából nagypolgári stílusban élhetett. Remekül kezelte az akkori médiát, menedzselte magát. Korának megkerülhetetlen ikonja volt, aki íróként ma már szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert. Rajongtak érte a nők, jó társasági emberként ismerték, érdekelte a gasztronómia, a kertészkedés, a kártyázás, minden,
ami életszagú volt, közben pedig, mint író egyértelműen kortársai előtt járt, lebilincselő stílusával korának egyik legmodernebb szerzőjeként ünnepelték.
Van tehát mit beszélni a nagy mesemondóról, akinek ráadásul botrányosak voltak a házasságai is. Jókai felkent ismerői, kutatói (Hansági Ágnes-, Margócsy István-, Szajbély Mihály-, Szörényi László irodalomtörténészek) ülnek le egy asztalhoz, hogy beszéljenek a nagy íróról, és a közelgő 2025-ös Jókai bicentenáriumról, amire Balatonfüred városa már elkezdte a készülést. Csatlakozik hozzájuk majd Orosz István képzőművész és Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, a házigazda Praznovszky Mihály irodalomtörténész lesz, akiben lehet bízni, Jókairól minden érdekességek kicsalogat majd a beszélgető partnereiből.
A nagy írónak állít emléket immár 33 éve a rendezvénysorozat, amely egyben Füred egyik emblematikus eseménye.
A hagyományos ünnepség ezúttal is az író egykori villájának udvarán lesz május 3-án, pénteken, délelőtt. (Az emlékházként működő villába 1870-ben költözött be Jókai Mór és felesége Laborfalvi Róza. Huray István fürdőorvos az író krónikus hörghurutjára hivatkozva támogatta a tervüket, hogy Balatonfüreden építkezzenek.)
A ceremónia után közvetlenül könyv-, illetve folyóirat bemutatót tartanak. Egy komondor naplója címmel egy Jókai kiskönyv lesz terítéken, majd a Magyar Szemle folyóirat legújabb lapszámát mutatja be a periodika új főszerkesztője Stamler Ábel.
A már említett kerekasztal beszélgetés után pedig Szeredi Merse Pál kurátor vezeti végig az érdeklődőket a Vaszary Galéria Kassák kiállításán.
Másnap, május 4-én, szombaton gasztronómia a Koloska-völgyben. A Jókai-bableves főzőversenyen, minden évben mintegy hatvan csapat vág neki a főzésnek. Kora reggel előkerülnek a bográcsok, hogy aztán délben mindenki kedvére kóstolhasson, a zsűri pedig kiválassza a legízletesebb bablevest.
Lesznek zenés programok is, a gyerekeket pedig népi és kézműves játszóház várja.
Május 3. péntek
Jókai Mór Emlékház Kertje
10:00 Ünnepi megemlékezés:
Köszöntőt mond: dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere
Ünnepi beszédet mond: Szentmártoni János művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár
Közreműködik: Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, költő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Koszorúzás
Szőcs Géza Irodalmi Szalon
11:00 „Egy komondor naplója” - Jókai kiskönyv bemutatója
11:20 A Magyar Szemle című folyóirat legújabb lapszámainak bemutatója
Stamler Ábel főszerkesztő és vendégei:
Pogrányi Lovas Miklós eszmetörténész
Suba Zoltán művészettörténész
Blaha Lujza Hotel/ Étterem
12:30 Jókai díszebéd
Ínyesmester: Praznovszky Mihály
Részvétel külön meghívóval
Szőcs Géza Irodalmi Szalon
15:30 Jókai 200 Balatonfüred -2025
Kerekasztal-beszélgetés
Közreműködnek:
- Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke
- Hansági Ágnes irodalomtörténész
- Margócsy István irodalomtörténész
- Orosz István képzőművész
- Szajbély Mihály irodalomtörténész
- Szörényi László irodalomtörténész
Házigazda: Praznovszky Mihály irodalomtörténész
Vaszary Galéria
17:00 „ROMBOLJATOK HOGY ÉPITHESSETEK” – Kassák Lajos folyóiratai és az avantgárd művészet
Kurátori tárlatvezetés Szeredi Merse Pállal
A tárlatvezetésen való részvétel a Vaszary Galériába szóló belépőjegy megváltásához kötött.
Május 4. szombat
10.00 Jókai-bableves főzőverseny a Koloska-völgyben
Műsor:
10.00-11.00 Balatonfüred Néptánc Együttes
11.50-12.00 Eredményhirdetés – a legötletesebb csapatnév
13.30-13.45 Koloska Néptánc csoport
13.45-14.05 Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes
14.05- Népi táncház – Pusztai Boglárka és zenekara
A táncházat vezeti: Vastag Richárd néptáncpedagógus
14.45 Eredményhirdetés – főzőverseny
További programok:
- 10.00-16.00 Gyerkőc népi játszóház
- Jókai kalandjáték-kincskeresés a búzában
- Anya-lánya-unokája koszorúkészítés: borostyánágakból, általunk horgolt apró virágokból
- Apa-fia-unokája szélforgókészítés az Életmód Klub vezetésével
- Hímzésbemutató és foglalkozás a Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely tagjaival
- Két távon geotúra a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkon belül, a Magyarhoni Földtani Társulat szervezésében.
A rendezvény ideje alatt autóval csak behajtási engedéllyel rendelkezők közelíthetik meg a Koloska-völgyet!
A városból rendkívüli menetrendszerinti helyijárattal lehet eljutni a helyszínre. (A menetjegy ára: 310 Ft/fő.) Balatonfüredieknek a gyalogos, illetve a kerékpáros megközelítés javasolt.
További ajánlataink
2024.05.17. - 2024.05.20. | |
2024.07.02. - 2024.07.08. | |
2024.09.27. - 2024.09.29. | |
2024.03.21. - 2024.06.21. |
Kristály Panoráma Villa Balatonfüred
Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Balatonfüred zöld övezetében lévő Kristály Panoráma Vendégházunk szolgáltatásait. A parkosított kert, a kis tó hangulata nyugodt pihenést biztosít, melyet reggelenként a csiripelő madarak hangja zavar meg.
Káldy Panzió és Étterem Balatonfüred
Szeretettel várjuk a Balaton északi partján, Balatonfüreden, barátságos, kerttel övezett környezetben, a családias hangulatú Káldy Panzióban. Kapcsolódjon ki nálunk, felejtse el a hétköznapok gondjait.
LUA Resort***** Balatonfüred
Balatonfüred 5 csillagos, adults-only szolgáltatásokat kínáló luxusszállodája. High-end gasztronómia, világszínvonalú wellness és spa élmény, Sun Lounge & Champagne terasz, páratlan kilátás és privát elvonulás a LUA Resortban.
Levendula Panzió Balatonfüred
A Levendula Apartman Balatonfüred újonnan épült lakóparkjában található, családi házas és sorházas övezetben.
Margaréta Hotel Balatonfüred
Szállodánk a Balaton északi partján, Balatonfüreden található, ahol a csodálatos természeti és épített környezet, a reformkorban gyökeret vert történelem és kultúra, és az évszakokkal változó turisztikai kínálat garantálja, hogy itt mindenki megtalálhatja azt, amiben kedvét leli. A Hotel Margaréta egy ...
Royal Villa Balatonfüred
Villánk Balatonfüreden, a Balaton fővárosában a Szabó Lőrinc utca 2. szám alatt, egy csendes de ugyanakkor mindenhez közel lévő utcában található.
Rózsa Panzió Balatonfüred
Pihenjen kapcsolódjon ki, Balatonfüreden a Rózsa Panzióban. A Rózsa Panzió Üdülőház Balatonfüred felső városrész központjában a partól gyalogosan kb. 1/2 órára található.
Veronika Villa Balatonfüred
Szeretettel várjuk nyaralni, pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket a Balaton északi partjának legszebb, történelmi hangulatot árasztó városába, Balatonfüredre. Újonnan épült panziónk a sétánytól, Kisfaludy és Eszterházy strandtól, étteremtől mindössze 50 méternyi távolságra található. A ház exkluzív, ...
Villa Múzsa
A Villa Múzsa DeLuxe épülete Balatonfüred óvárosában helyezkedik el, a Balaton-parti sétánytól mindössze 200 méterre Balatonfüreden. A szálláshely légkondicionált szobákkal és apartmanokkal, valamint díjmentes Wi-Fi-hozzáféréssel, ingyenesen használható kerékpárokkal, játékszobával és díjmentes ...
Zöld Ház Panzió Balatonfüred
A strandtól illetve a városközponttól 700 m-re, gyönyörű környezetben található panziónk hiánytalanul felszerelt szobákkal, bárhelyiséggel, reggelizővel, nagy terasszal áll a vendégek rendelkezésére.
Anjuna Ice Pops Balatonfüred
Jégkrém-, acai- és smoothie-bár. Jégbe zártuk a nyarat! Az acai igazi superfood, amit az Amazonas kincseként is emlegetnek. Nálunk három veszélyesen finom verzióban kérheted. Egy smoothie mindig feltölt, finomat készítünk. Minden finomságunk természetes és növényi alapú. Hisszük, hogy a vegán életmód a ...
Balaton Étterem
Balatonfüred egyik legrégebbi étterme. 1996 óta magas színvonalú kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Az étterem a város teljesen újjáépített, patinás reformkori városnegyedében található, közvetlenül a világhírű Szívkórház szomszédságában.
Baricska Csárda
A Baricska csárda és vendéglő páratlan környezetben, ősszőlők között, Balatonfüred szívében, jelenleg is művelt szőlőbirtok mellett helyezkedik el. A Vadszőlővel fedett teraszról pompás kilátás nyílik a Balatonra. Az 1811-ben kialakított Csárda 2013. nyár eleji megnyitásától kezdve már nem csak a ...
BlisSs Beach Bistro & Bar Balatonfüred
Szeretettel várunk mindenkit a balatonfüredi Tagore sétányon a BlisSs Beach Bistro & Bar vendégeként.
Carpe Diem Kávézó és Ételbár Balatonfüred
Mindenünk a kávé és a legjobb minőségre esküszünk, ezért vendégeinknek is ezt szeretnénk átadni. Mindezt egy balatoni kávézó testesíti meg, barátságos környezetben Balatonfüred felső központjában. Egy kis családi vállalkozás vagyunk, épp ezért törekszünk a családias hangulat megteremtésére. Szeretnénk ha ...
Dzsembori Reggeliző & Kávézó Balatonfüred
Kezdd a reggelt nálunk! Sok-sok ínycsiklandozó reggelivel, szendviccsel, péksüteménnyel és finom kávéval várunk.
Giorgi Pizzéria
Pizzák, frissensültek, grillek, olaszos tészták, saláták, desszertek széles választéka kiszállításra is. Hangulatos, modern környezet, nyáron kerthelyiség és a legfőbb: egész évben megfizethető árak!
Gombócz Csokoládé
Helyben készült Belga csokoládé alapanyagból mennyei finomságok Balatonfüreden a Gombócz Csokoládé boltban. Itt olyan extrém ízesítésű csokikat találtok amilyet még sehol máshol, e mellett diabetikus, glutén- és laktózmentes csokik is várnak titeket.
Groenk Delikát és Bisztro Balatonfüred
Az ország egyik legjobb burgere, hiszen a marhaburgereink 6 hétig érlelt Charolais marhahúsból készült húspogácsával és frissen sült házi bucival készülnek. Al apból medium rare-re sütjük, mert szerintünk így tökéletes. De crispy chicken burgert, tépett mangalica burgert és vegaburgert is találsz az ...
Halászkert Étterem Balatonfüred
Balatonfüreden, a megújult reformkori városrészben, a 71-es balatoni főút és a Zákonyi Ferenc sétány kereszteződésénél található a település egyik legrégebbi, legpatinásabb étterme. A Halászkert az 1940-es években már nagy népszerűségnek örvendett a halételeket kedvelők körében. Ekkoriban még viszonylag kis ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!