Házi tej tematikus túra Gyulán
A tematikus túrák gazdái jól ismerik a helyi értékeket, és erre fűzik fel a helyi élményeket. A tematikus túrák alkalmasak arra, hogy felfedezzük egy adott tájegység vagy település nevezetességeit és látnivalóit úgy, hogy az azonos élményeket egy útvonal keretében ismerjük meg. A tematikus utak összekötik a hasonló élményeket kínáló turisztikai attrakciókat. A tematikus utak segítik, mert vezetik a látogatókat.
- +3666561680
Házi tej túra
Az Alföldön vendégeskedve megismerheti a vidék igazi arcát, és megkóstolhatja annak igazi ízeit. Sokunknak vannak szívet melengető emlékei a nagyi reggeli kakaójáról, a frissen fejt, meleg tej illatáról, ház körüli állatokról vagy a vidéki piacokról, vásárokról.
A tej hőkezelés nélkül, ún. nyerstejként (folyadék formájában) is fogyasztható, de hőkezelve, vagy hőkezelés nélkül számos tejtermék alapanyaga, mint pl. savanyú tejtermékek (joghurt, tejföl, kefir, probiotikus termékek), sajtfélék (túrófélék, oltós alvasztású sajtok, mint pl. a trappista, vegyes alvasztású sajtok (pl. a krémfehérsajt).
A tej nagy arányban tartalmaz a szervezetünk számára szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat és fehérjéket. Főleg csontozatunk számára fontos kalciumtartalma miatt fogyasztjuk. Napjainkig csupán pozitív tulajdonságairól hallottunk e szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre álló élelemről. Fogyasztását káros mellékhatások nélkülinek tekintik és általában véve nagy mennyiségben ajánlott.
A túrához vendégeink GPS-el ellátott kerékpárt kölcsönözhetnek, így kísérő nélkül is felkereshetik az egyes állomásokat, akár tetszőleges sorrendben is. A túra előtt 1 nappal előzetes telefonegyeztetés szükség a szolgáltatókkal.
Túraútvonal állomások
Gyulai Piac
5700, Gyula, Október 6. tér 2.
46.64095, 21.2704
Telefon: +36 66 / 361 – 672
Piac kedden, pénteken és vasárnap, valamint piaci árusok és üzletek a hét minden más napjain is.
Szilágyi Ferencné
5700 Gyula, Körgát u. 11.
46.64135, 21.29193
Telefon: +36/20/4450011
Minden nap 8.00 – 9.00 között házi tej, ízesített és füstölt sajtok, házi túró vásárlási lehetőség.
Szilágyi Ferencné
5711 Gyula, Malom u. 16.
46.63945, 21.3380167
Telefon: +36/20/4450011
Minden nap 17.00 – 18.00 között házi tej vásárlási lehetőség.
Előzetes telefonegyeztetés alapján állatsimogatás, mezőgazdasági gépek megismerése.
2024.01.01. - 2024.12.31. |
További ajánlataink
2024.04.25. - 2024.05.20. |
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban
B. Jász Jolán -SZINTÉZIS című kiállítása a Kohán Képtárban |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.13. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. |
Garantált programok Gyula 2024. Élményprogramok napról napra a nyári szezonban Gyulán
Garantált programok napról napra |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.14. - 2024.05.19. | |
2024.05.17. - 2024.05.19. | |
2024.05.17. - 2024.05.19. | |
2024.05.17. - 2024.05.19. | |
2024.05.17. - 2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyulai Pálinkafesztivál |
2024.05.17. - 2024.06.14. |
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban
Tablókiállítás: Egy képregény születése...: Asterix az eltűnt papirusz |
2024.05.18. - 2024.05.19. |
Gyulai vásár 2024
Portéka Kézműves és Termelői Vásár |
2024.05.18. - 2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Beszédes virágok - Az Almásy kastély kincsei |
2024.05.18. - 2024.05.19. | |
2024.05.18. - 2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Portéka - Kézműves és Termelői Vásár |
2024.05.18. - 2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Reneszánsz délelőtt a Gyulai várban |
2024.05.18. - 2024.05.20. | |
2024.05.19. |
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Demjén Ferenc koncert |
2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Zeneexpressz Fásy Ádám vezetésével |
2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Egy Pillanat Caffé: élményfestés finom falatokkal |
2024.05.19. |
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Zeneexpressz Fásy Ádám vezetésével |
2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Demjén Ferenc koncert |
2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Irigy Hónaljmirigy koncert |
2024.05.19. |
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Irigy Hónaljmirigy koncert |
2024.05.19. 14:00 |
Gyulai Várkert koncert 2024. Szabadtéri koncertprogramok Gyulán csodálatos környezetben
Irigy Hónaljmirigy koncert |
2024.05.19. 16:00 |
Gyulai Várkert koncert 2024. Szabadtéri koncertprogramok Gyulán csodálatos környezetben
Zeneexpressz Fásy Ádám vezetésével |
2024.05.19. 21:30 |
Gyulai Várkert koncert 2024. Szabadtéri koncertprogramok Gyulán csodálatos környezetben
Demjén Ferenc koncert |
2024.05.19. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kastélytúra Tacskó Döncivel |
2024.05.19. | |
2024.05.20. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Pünkösdi királyválasztás a Gyulai Várban |
2024.05.20. |
Gyulai Pünkösd várlátogatással, fürdőzéssel, aktív szabadtéri programokkal
Pünkösdi királyválasztás | Gyulai vár |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. | |
2024.05.21. - 2024.05.25. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. - 2024.05.26. |
Garantált programok Gyula 2024. Élményprogramok napról napra a nyári szezonban Gyulán
Garantált programok napról napra |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.22. | |
2024.05.23. | |
2024.05.23. | |
2024.05.23. | |
2024.05.23. | |
2024.05.24. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
La Sposa: Mediterrán halterasz |
2024.05.24. |
Gyulai gasztronómiai programok 2024
La Sposa: Mediterrán halterasz |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. | |
2024.05.24. - 2024.05.26. | |
2024.05.24. - 2024.05.26. |
Gyulai fesztiválok 2024
Háromváros Kerékpáros fesztivál |
2024.05.24. - 2024.05.26. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Háromváros Kerékpáros fesztivál |
2024.05.25. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
La Sposa: Arte Con Vino – Kreatív Ecsetek Estéje |
2024.05.25. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Grófi passziók |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Gyertyafényes vártúrák |
2024.05.25. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program |
2024.05.25. | |
2024.05.25. |
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben |
2024.05.25. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Reneszánsz délelőtt a Gyulai várban |
2024.05.25. - 2024.05.26. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
XI. Gyulavári Kastélynapok |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. |
Gyulai gyerekprogramok 2024
Városi Gyermeknap |
2024.05.26. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Városi Gyermeknap |
2024.05.26. | |
2024.05.26. | |
2024.05.26. |
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Kastélytúra Tacskó Döncivel |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. | |
2024.05.28. - 2024.06.01. | |
2024.05.28. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.02. | |
2024.05.28. - 2024.06.02. |
Kastélykert Szálló
Gyulán, a várfürdő nyári bejáratától 250 méterre várja pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeit az egész évben nyitva tartó Kastélykert Szálló. Az igényesen kialakított szálláshely egyaránt ideális pihenőhelye lehet a hosszabb ideig nyaralóknak és a téli wellness hétvégét tervezőknek is.
Komló Hotel**** Gyula
A szálloda a város megújult Fő tere mellett helyezkedik el, a méltán híres Gyulai Vártól és Várfürdőtől pedig 10 perces sétára található. A vendégeink részére transzfert is biztosítunk a látványosságok gyorsabb és kényelmesebb elérése érdekében! Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget, hiszen egy ...
Körösparti Pihenő
Apartmanunk a belvárostól 800 m-re található egy csendes mellékutcában, a várost átszelő Élővíz csatorna partján. 2 fő részére teljesen berendezett, minden igényt kielégítő szoba, konyha és fürdő várja a hozzánk betérőket. A parti fűzfákkal szegélyezett Körösparton( mi helyiek csak így hívjuk) a Várfürdő ...
Liget Apartman Gyula
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket modern, csendes környezetben elhelyezkedő apartmanjainkban.
Marschal Szálló Gyula
Gyulán kikapcsolódni kívánó vendégeknek nyújt szálláslehetőséget! Nálunk a pihenés és a nyugalom biztosítva van! Egész évben nyitva vagyunk.
Park Hotel*** Gyula
Hotelünk a Várfürdő szomszédságában, csendes, zöld övezetben, pár száz méterre a vártól és a belvárostól fogadja az ide látogató vendégeket. Legyen Ön is a vendégünk!
Roxin-ház Gyula
Gyulán üdülőövezetben a vártól alig 5 percnyi sétára várja vendégeit a Roxin ház.
Rózsa Apartman Gyula
Az alföld legszebb fürdővárosában Gyulán,a Várfürdő közelében, három apartmannal várjuk kedves vendégeinket.
Szamócás Apartman
Üdvözöljük a gyulai Szamócás Apartman honlapján! Szálláshelyünk egész évben várja a kikapcsolódni és pihenni vágyó vendégeit. Apartmanunk csendes kis utcában a csodálatos Almásy-kastély, Várfürdő és a Vár közelében helyezkedik el. A városközpont is rövid sétával megközelíthető, ahol szökőkutak, éttermek, ...
Szigeterőd Apartmanhaz
A 6 különálló apartmanból álló épületünk közvetlenül a Gyulai vár tövében található, a fürdő közelében, a belvárostól pár percnyi sétára.. Apartmanjaink a Gyulai vár hangulatát idéző, autentikus, bontott téglás épületben, bármely igényt kielégítő felszereltséggel rendelkeznek.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +3666561680