GasztroFok 2024 Siófok. Ízutazó hétvége, kulináris körutazás Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig
Idén már 3 alkalommal is megrendezésre kerül az esemény! Az áprilisi GasztroFok tavasz, a szeptemberi GasztroFok nyárutó és a novemberi GasztroFok ősz a különböző évszakok speciális kínálatát hivatott felvonultatni az érdeklődők számára, ezzel is erősítve
azt, hogy „Siófok egész évben vár!”. A nyomtatott és online formában is elérhető GasztroFok térképről kiderül, hogy több, mint 20
szolgáltató és rendezvényhelyszín várja az ínyenc falatokra vágyókat. A térség gazdag bor- és gasztronómiai palettáját ismerhetitek meg és kóstolhatjátok körbe egészen Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, bevonva a helyi termelőket, szolgáltatókat
GasztroFok Siófok
- 2024. szeptember 13-14. GasztroFok Nyárutó
- 2024. november 8-10. GasztroFok Ősz
A GasztroFok elnevezésű kulináris összefogás, mely a térség gazdag bor- és gasztronómiai kínálatát hivatott bemutatni. Az esemény keretein belül az érdeklődőknek lehetőségük van „körbekóstolni” a résztvevő vendéglátóhelyek erre az alkalomra
összeállított menüsorát Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, bevonva a helyi termelőket is.
A kezdeményezés elindításával a városvezetés célja az volt, hogy az egész éves Balaton szemléletet erősítse, valamint az, hogy Siófok felkerüljön a régió gasztro-térképére.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 3 alkalommal is megrendezésre kerül az esemény!
Az áprilisi GasztroFok tavasz, a szeptemberi GasztroFok nyárutó és a novemberi GasztroFok ősz a különböző évszakok speciális kínálatát hivatott felvonultatni az érdeklődők számára, ezzel is erősítve azt, hogy „Siófok egész évben vár!”.
A nyomtatott és online formában is elérhető GasztroFok térképről kiderül, hogy több, mint 20 szolgáltató és rendezvényhelyszín várja az ínyenc falatokra vágyókat.
A három hétvége alatt érdemes minél több helyszínre ellátogatni, megismerkedni a vendéglátóhelyek által kínált ízvilággal és élni az adott alkalom kedvezményes ajánlataival, amelyekkel szeretettel várnak mindenkit a gasztropartnerek.
A kínálatban egyaránt megtalálhatóak helyi termelők, pincészetek, a legmagasabb kategóriás gurmet éttermek, streed food ételeket vagy desszerteket kínáló szolgáltatók is. Így biztosan mindenki talál az ízlésének megfelelő választási lehetőséget. A teljes kínálat hamarosan elérhető a Siofokguide Facebook oldalán a Gasztrofok események alatt, a város honlapján és a Tourinform Irodában.
A szervezők bíznak abban, hogy idén is hasonlóan népszerű lesz a program, mint tavaly, és minél több érdeklődő látogat el az egyes helyszínekre. Továbbá nem titkolt céljuk, hogy a hagyományt teremtő összefogással folyamatosan erősítsék a GasztroFok védjegy létjogosultságát.
Az áprilisi GasztroFok tavasz, a szeptemberi GasztroFok nyárutó és a novemberi GasztroFok ősz a különböző évszakok speciális kínálatát hivatott felvonultatni az érdeklődők számára, ezzel is erősítve azt, hogy „Siófok egész évben vár. A kínálatban egyaránt megtalálhatóak helyi termelők, pincészetek, a legmagasabb kategóriás gourmet éttermek, streed food ételeket vagy desszerteket kínáló szolgáltatók is. Így biztosan mindenki talál az ízlésének megfelelő választási lehetőséget. A teljes kínálat hamarosan elérhető a Siofokguide Facebook oldalán a Gasztrofok események alatt, a város honlapján és a Tourinform Irodában.
Akiket mindenképpen érdemes felkeresni az áprilisi hétvégén
- Aligai Horváth Pincészet
- Apa Világa / Kecskés Szilárd és Fia Pincészet
- Biancorosso Italian Market & Vinotéka
- Café Spirit-Allergèn mentes finomságok Siófok
- Dinasztia Cukrászda
- Egy Csipet Nàpoly
- Grund Bistro & Pub
- HashtEGG - Toyee Kalandpark
- BlueDot Bistro - Hotel Yacht **** Wellness & Business
- Julcsi Kalácsoda Food Truck
- KisKert Vendéglő
- Kovászvirág Pékműhely
- Lavender Terasz Étterem
- Liliom Étterem - Hotel Sungarden****
- Mala Garden
- Opus Étterem - Hotel Azúr Prémium*****
- Öreg Halász Vendéglő
- Raclette by Lili
- Sándor Étterem
- Sushi Bár
2024.09.13. - 2024.09.15. |
GasztroFok Nyárutó
|
2024.11.08. - 2024.11.10. |
GasztroFok Ősz
|
További ajánlataink
2024.05.17. - 2024.05.20. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Pünkösdi Szezonnyitó – új helyszín, ezernyi élmény a Balaton parton |
2024.05.20. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
A Pünkösdi Szezonnyitó május 20-i programja a Siófoki Nagystrandon - Pünkösdhétfő |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.21. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. - 2024.05.26. | |
2024.05.26. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Gyermeknap Siófokon |
2024.05.26. 16:00 - 2024.05.26. 18:00 | |
2024.05.27. - 2024.05.31. | |
2024.05.27. - 2024.06.02. | |
2024.05.30. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
A Görbetükör Színi Társulat bemutatja: Hányszor mondjam még? Zenés rosszalkodás Janikovszky Éva írásaiból |
2024.05.31. | |
2024.06.01. | |
2024.06.01. - 2024.06.09. | |
2024.06.02. | |
2024.06.03. - 2024.06.07. | |
2024.06.03. - 2024.06.09. | |
2024.06.08. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Ecsetre fel! - Festőtalálkozó a Rózsakertben |
2024.06.08. | |
2024.06.09. | |
2024.06.10. - 2024.06.14. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.10. - 2024.06.16. | |
2024.06.15. | |
2024.06.16. | |
2024.06.17. - 2024.06.20. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.17. - 2024.06.23. | |
2024.06.21. - 2024.06.22. | |
2024.06.23. | |
2024.06.24. - 2024.06.27. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.24. - 2024.06.30. | |
2024.06.25. - 2024.07.01. | |
2024.06.28. - 2024.06.29. | |
2024.06.29. | |
2024.06.30. | |
2024.07.01. - 2024.07.04. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.01. - 2024.07.07. | |
2024.07.05. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Szécsi Pál Emlékkoncert |
2024.07.05. - 2024.07.07. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.08. - 2024.07.14. | |
2024.07.12. - 2024.07.14. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
XXI. New Orleans Jazz Fesztivál |
2024.07.13. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Hőhullám - zenés vígjáték |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.15. - 2024.07.21. | |
2024.07.16. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Szép nyári nap - A Neoton musical. A Veres1 Színház előadása |
2024.07.19. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Karinthy Vera és Bornai Tibor - Öt Karinthy és én |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.22. - 2024.07.28. | |
2024.07.26. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Hrutka Róbert és Für Anikó - Minden titok |
2024.07.26. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Színpart - Kálmán Imre Szabadtéri Színpad 2024 |
2024.07.26. 21:00 |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Menopauza - musical - Játékszín |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.29. - 2024.08.04. | |
2024.07.30. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
A Pál utcai fiúk - zenés játék. A Pannon Várszínház előadása |
2024.08.02. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Csuja Imre és Csáki Judit - Imi mondj egy verset! |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.05. - 2024.08.11. | |
2024.08.06. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Macskafogó - musical. A József Attila Színház előadása |
2024.08.08. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Anconai szerelmesek – zenés komédia . A Turay Ida Színház produkciója |
2024.08.09. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Mácsai Pál és Lukács Miklós - Az élet értelme - Egypercesek száz percben |
2024.08.09. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Best of Dolhai - koncert |
2024.08.10. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Balatoni Retróláz |
2024.08.11. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Cserháti Emlékkoncert |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.12. - 2024.08.18. | |
2024.08.15. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Lövölde tér - KERN ANDRÁS estje |
2024.08.16. | |
2024.08.16. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Hirtling István és Mészáros Tibor - Egy kenguru uszályt méltóztassék - Márai és a gasztronómia |
2024.08.16. - 2024.08.20. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Bor és Kenyér Ünnepe |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.19. - 2024.08.25. | |
2024.08.26. - 2024.09.01. | |
2024.08.26. - 2024.09.01. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.02. - 2024.09.08. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.09. - 2024.09.15. | |
2024.09.13. - 2024.09.15. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
GasztroFok Nyárutó |
2024.09.16. - 2024.09.22. | |
2024.09.23. - 2024.09.29. | |
2024.09.30. - 2024.10.06. | |
2024.10.07. - 2024.10.13. | |
2024.10.11. - 2024.10.13. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
XI. Halfesztivál |
2024.10.14. - 2024.10.20. | |
2024.10.21. - 2024.10.27. | |
2024.10.26. - 2024.10.27. |
Siófoki programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények
Kálmán Imre Emléknapok |
2024.10.28. - 2024.11.03. | |
2024.11.04. - 2024.11.10. |
Villa Oliver Siófok
Apartmanházunk Siófokon, a Szent László utcában található, 150 méterre a Balatontól, ahol nyugodt, csendes környezetben várjuk a pihenni vágyókat. A három Villa Oliver apartmanház pár száz méterre található egymástól, melyet a Villa Oliver 1-ben található központi recepció szolgál ki.
Villa Riccardo & Pool Siófok
Medencés apartmanunk 180 négyzetméteren, klímával, 4 hálószobával, felszerelt konyhával, étkezővel, nappalival, 3 fürdőszobával, nagy terasszal várja vendégeit.
White Grey House Apartman-Siófok
Várjuk felújított apartmanházunkba, mely önállóan kivehető. Az apartman Siófokon a Balatonhoz közeli utcában található. 6 max. 8 férőhelyes, klímaval, tv-vel és ingyenes wifivel felszerelt.
Ötösfogat Panzió, Étterem és Pizzéria Siófok
Az Ötösfogat Panzió Siófok központjának keleti peremén jól megközelíthető, csendes kertvárosi övezetben fekszik. A Balaton és a belváros egyaránt egy rövid sétára van a szálláshelytől. Az udvar zárt parkolóként is funkcionál. A panzió 6 db 2 ágyas szobával és egy apartmannal rendelkezik, melyek az ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!